Változatlan jegyárakat, nagyobb kényelmet ígér a hamarosan induló Leo Express - KÉPEKKEL
December 10-től a Leo Express szállítja az utasokat a Pozsony-Komárom vasútvonalon. November 7-én bemutatásra kerültek a szerelvények a pozsonyi főpályaudvaron.
A Leo Express távolsági vonatai 2012 novemberében szállították az első utasokat, rá egy hónapra pedig megkezdték hivatalos működésüket. A bő tíz év során több közép-európai országba is sikerült betörniük. Az első összeköttetés Prága és Ostrava között közlekedett, majd 2014-ben Kassa irányába bővítették ki járataikat.
2018 nyarán történelmet írtak, ugyanis az első magáncégnek számítanak a vasúti személyközlekedésben, amelynek sikerült a lengyel vasutakra is eljutni, konkrétan Krakkóba és Katowicébe. Autóbuszvonalaik is sikernek örvendenek, melyek Ukrajnában, szezonálisan pedig Csehországban (Český Krumlov) és Ausztriában (Salzburg) is üzemelnek. 2019-től a pardubicei régióban működtetnek regionális közlekedést, közel egy hónap múlva pedig a mi mindennapjaink részévé fognak válni.
Peter Köhler, a Leo Express vezérigazgatója szerint a csallóközi süllyesztett padlószintű, klimatizált szerelvények fognak közlekedni. Ugyanúgy lesz bennük wi-fi, WC a kerekesszékesek számára és a kisbabák átpelenkázására szolgáló pult is. A süllyesztett padlószint kedvező lesz az öregek, biciklisek, vagy a babakocsisok számára. A kényelmes és hasznos időtöltés érdekében a fedélzeten kézbe vehetőek lesznek különféle magazinok.
– tájékoztatott Emil Sedlařík, a Leo Express szóvivője.
„Örülünk, hogy egy ilyen fontos vonalon bővül a kapacitás és a járatok száma is nő. A vasúti közlekedés környezetkímélőbb, és minél többen választják a vasút kényelmét, annál kevésbé lesznek leterhelve a közutak” – jelentette ki ifj. Jozef Ráž (Smer-SD-jelölt) közlekedési miniszter. A szerelvények a karbonlábnyom ellensúlyozásának lehetőségét kínálják, amivel egyensúlyba hoznák az üvegházhatású gázok kibocsátását. Mindemellett a közelmúltban több tucat fát is elültetettek közös erőfeszítéssel.
A bemutatón két szerelvényt lehetett megtekinteni, melyekből az egyikre kedvük szerint szállhattak fel az emberek. A szervezők különféle vetélkedőket tartogattak a látogatók számára apróbb nyereményekért (kulcstartók, tollak, kitűzők). A szomjasabbak ingyenes teával, kávéval vagy ásványvízzel öblíthették le torkukat.
Az üres helyek sokkal jobban el vannak osztva, mint a RegioJetben, melyben a gyengébb helykihasználás miatt kevesebb ülőhelyet tartalmazott az utasok számára. A WC-kabin sokkal tágabb, mint bármelyik korábbi vonaté, ami ezen a vonalon közlekedett. A Leo egyszerűnek, de praktikusnak ígérkezik, ha pedig időben el is jutunk vele a kívánt célba, akkor panaszunk sem lesz rá.