2021. december 12., 10:29

Újraindult a Teddy Maci Kórház program

A járvány miatt tavaly szünetelt a pozsonyi magyar medikusok Teddy Maci Kórház programja, amelynek célja, hogy eloszlassák a gyermekek orvosokkal és kórházakkal kapcsolatos félelmeit. A csallóközkürti és illésházi óvodákba még a nagy lezárás előtt sikerült ellátogatniuk a pozsonyi Selye János Klub (SEJK) orvostanhallgatóinak.

medikusok
Fotó: Reczai Lilla

A Teddy Maci Kórház program külföldről indult az orvostanhallgatók körében. Hazai vezetője a dunaszerdahelyi Németh Friderika, a Comenius Egyetem Orvostudományi Karának ötödéves hallgatója.

– Az orvosok elég gyakran találkoznak ,,fehérköpeny-szindrómás” gyerekekkel, vagyis olyanokkal, akik már akkor elkezdenek szorongani, sírni, ha csak meglátják a nővért vagy a doktort. Hasonló emóciók előfordulnak a mi foglalkozásainkon is, de

általában a foglalkozás végére mindegyik gyerkőc megnyugszik és megbizonyosodik arról, hogy az orvosok csupán segíteni szeretnének

– magyarázta Friderika, aki Zalka Zsolt dunaszerdahelyi gyermekorvos révén ismerkedett meg a Teddy Maci Kórház programmal. A SEJK tagjai főleg a Mátyusföld, a Csallóköz és Pozsony környéki települések magyar intézményeibe látogatnak, s nem ritka, hogy egy-egy óvoda vezetősége visszahívja őket a gyerekekhez.

Több „állomásos” foglalkozás

A nagyjából másfél órás foglalkozást a medikusok bemutatkozással kezdik, és elmondják, hogy játszani fognak. A létszámtól függően csoportokra osztják a gyerekeket, minden csoportot más medikus vezet.

– Első körben elbeszélgetünk az emberi testről, a belső szervek működéséről. Már negyedik éve járom az óvodákat, és azt tapasztalom, hogy a gyerekek ügyesen felismerik az egyes szerveket. Kedvencük, amikor megműtik Teddy Macit, amelynek a hasa cipzárral nyílik, így megtekinthetők a belső szervei is – magyarázta Friderika.

A foglalkozás következő állomása az emberi testről készült színező, majd a gyerekek beöltözhetnek orvosnak, megismerkednek a fonendoszkóppal és a különféle orvosi segédeszközökkel.

Az elsősegély-állomáson hangzik el a legtöbb kérdés, itt ismerkednek meg a fecskendővel, a kötszerrel és az elsősegélydobozban fellelhető egyéb eszközökkel.

– Olyannyira lekötötte a gyerekeket a foglalkozás, hogy még a medikusok távozása után is gyógyították plüssmedvéiket. Rengeteg hasznos információval gazdagodtak, az összes érzékszervükkel tapasztalták a dolgokat és ez volt talán a legfontosabb számukra – mesélte mosolyogva Csikmák Mónika, a csallóközkürti óvoda igazgatónője.

Németh Friderika részt vett Debrecenben az Országos Egészségnevelői Tréningen, ahol már az alapiskolás korú gyerekek számára készült program részleteivel ismerkedett meg. A Selye János Klub medikus tagjai tehát a jövőben az alapiskolákban folytathatják az orvoslás és az orvostudomány, illetve a „fehérköpenyesek” népszerűsítését.    

Megjelent a Magyar7 2021/49. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.