Újra átjárható a lévai felüljáró
Eredetileg ugyan 2019 decemberére ígérték, mégis egy év csúszással, 2020. december 30-án adták át rendeltetésének a felújított lévai felüljárót. Amint arról Ervín Szalma képviselő is tájékoztatott, az eredetileg tervezett 5 millió helyett közel 8,5 millió euróból újult meg.
Az I/51-es út ezen szakaszán történő felújítási munkálatok 2019. május 25-én kezdődtek. Az autósok azóta Nyitra felől a Jurská cesta – Mochovská – Perecká ulica – ulica Ku Bratke –Nádražný rad elkerülő útvonalon tudták csak megközelíteni a belvárost. A Szlovák Útkezelő Vállalat (Slovenská správa ciest) – a gépjárműforgalom lebonyolítására szolgáló létesítmény tulajdonosaként és fenntartójaként – szorgalmazta, hogy 2020 novemberében és decemberében, a járványhelyzettől függetlenül még nagyobb ütemben folytatódjanak a felújítási munkálatok, hangsúlyt helyezve a felüljáró alapkonstrukciójának megerősítésére.
Ján Krtík polgármester tájékoztatása szerint a rekonstrukció utolsó szakaszában naponta több mint hatvan munkás dolgozott a felüljárón.
A 330 méter hosszú vasúti felüljáró rekonstrukciója mellett továbbra is napirenden van a híd közelében létrehozandó új körforgalom kiépítésének témája is. A körforgalom kialakítása minden bizonnyal 2021 folyamán meg is történik.