Újdonságok a füleki Koháry suliban
Újdonságokkal várta az iskola falai közé visszatérő diákjait a II. Koháry István Alapiskola. Az elmúlt időszakban, önkormányzati finanszírozással, kinti tanterem létesült, valamint kilenc személyes kisbusszal is gazdagodott az intézmény.

A II. Koháry István Alapiskola vezetése a koronavírus járvány idején sem tétlenkedett. A gyerekek távolléte alatt az elmúlt időszakot aktívan próbálták kihasználni. Mivel az oktatási minisztérium rendeletei alapján a diákok visszatérését követően fokozottan ügyelni kell arra, hogy a gyerekek minél több időt töltsenek a szabadban, a friss levegőn, ezért az igazgatóság ennek minél hatékonyabb megvalósítására törekedett.
- nyilatkozta Bozó Roland, igazgató.
A másik újdonság egy kilenc személyes kisbusz, melyhez egy magyarországi partnerkapcsolat révén jutott hozzá az iskola.
„Nagykeresztúr olyan feltételekkel pályázhatta meg az önkormányzat számára az új buszt, ha a régit felajánlják egy külföldi polgári társulásnak. Az iskolánk mellett működik a Pro Iuventus polgári társulás, ezért éltünk ezzel a lehetőséggel. A kisbusz megérkezése a vírushelyzet miatt eléggé elhúzódott, viszont most már itt van. Egyelőre várjuk a szükséges dokumentumokat a bejelentéshez, majd egy gyors szervizt követően remélhetőleg hatékonyan ki fogjuk tudni használni”- magyarázta.
A kisbusz főként a diákok versenyekre való szállításában fog segítséget nyújtani.
- tette hozzá.
Így a jövőben jóval költséghatékonyabbá válik a versenyekre való eljutás. Az intézmény anyagi lehetőségeihez mérten mindig igyekszik kisebb-nagyobb felújításokat eszközölni. Az elmúlt hetekben a műhely épületén cseréltek ki néhány ablakot, illetve biztonsági üvegeket raktak az összekötő folyosó legfrekventáltabb részeire.
Bekapcsolódnak az oktatási minisztérium felhívásaiba is, a nagyobb volumenű projektekre pedig a fenntartó, Fülek önkormányzata nyújthat be pályázatot.