Új projektek megvalósítására kerül sor Füleken
A nyár folyamán több városrészben folynak majd építési munkálatok. Ugyanakkor elindulnak a Sládkovič–Park–Vasúti utcák közötti terület revitalizációjának projektjei, a papréti lakótelep járdáinak felújítása, a parktól az ipari övezet mellett haladó kerékpárút folytatásának építése és a Šverma, Puskin, Jilemnický utcák közműbővítésének projektje.

Agócs Attila, polgármester arról tájékoztatott, jelenleg az ipari zónában és a városi parkban folyik az építkezés. Utóbbinál a díszkapu építése és környezetének megújulása előrehaladott állapotban van, illetve zajlik a park körülkerítése, amely vélhetően július végéig elkészül.
A másik két projekt pedig a Felzárkózó régiók (Catching- upregions) kezdeményezés keretében valósul meg. Ezek a Papréti lakótelep járdáinak rekonstrukciójára, valamint a vár alatti területek, a Šverma, Puskin, Jilemnický utcák közműbővítésére vonatkoznak” – részletezte a polgármester.
„Az idei évben saját forrásból felújítjuk még a Kalaj utcát, illetve azt a szakaszt, ami a Sládkovič utcát átköti a gimnázium előtti kanyarral, hiszen ott a régi kockakő burkolat nagyon sérült. Erre az évre terveztük a Vasúti utca felújítását is, de mivel azt Leader- csoportos támogatásból szeretnék megvalósítani, ezért megvárjuk az év végi pályázati kiírásokat” – tette hozzá a polgármester.