2020. december 12., 19:01

Új kiállítás Komáromban: Az Aranycsapat története felvidéki (sajtó)szemmel - KÉPEKKEL

Nagy volt a sürgés-forgás december 12-én a komáromi Kossuth téri Csemadok-székházban, ahol a Kárpátia Sport Polgári Társulás tagjai installálták az Aranycsapat története felvidéki (sajtó)szemmel című kiállításukat. Az id. Batta György író-sportújságíró védnökségével, illetve a Csemadok Komáromi Városi Szervezete és Komárom Város támogatásával megrendezett tárlat december 14-30. között, hétköznapokon 14-18 óra között tekinthető meg.

Galéria
+7 kép a galériában
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

Ahogy arról egy évvel ezelőtt beszámoltunk: a komáromi Kárpátia Sport PT (KSPT) az aranylábú magyar tizenegy történetén keresztül a XX. század 50-es éveinek felvidéki magyar sajtóját és a csapattagok későbbi felvidéki kapcsolatait is szerette volna bemutatni egy rendhagyó tárlatanyaggal.

 Új kiállítás Komáromban: Az Aranycsapat története felvidéki (sajtó)szemmel
Pallag György és Mihacs Szilvia a tárlat installálása közben
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

„Az Aranycsapat Emlékév és a Trianon-centenárium kapcsán ötlöttük ki azt, hogy összeállítunk egy felvidéki vonatkozású Aranycsapat-kiállítást, amely majd folyamatosan Kárpát-medencei vándorkiállításssá növi ki magát.

A nemzetegyesítés jegyében ekképp is tisztelegve az aranylábú fiúk emléke előtt, erősítve az egészséges nemzettudatunkat.

Egyúttal azokat a felvidéki lapokat, portálokat is bemutatjuk, amelyek írtak e példaképünknek tartott csapatról, azok itteni látogatásairól és kapcsolatairól“ – mondta el a tárlatrendezés közben Pallag György mérnök, a társulás elnöke, aki annak másik „motorjával“, Mihacs Szilviával együtt munkálkodott a siker érdekében.

Hozzátette: a világhálón elérhető egykori cikkeket grafikailag kissé átdolgozta, annak érdekében, hogy könnyen olvashatók legyenek.

 Új kiállítás Komáromban: Az Aranycsapat története felvidéki (sajtó)szemmel
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

„Az érdekes időutazás során egyebek mellett felidézzük, hogy például a szocializmus éveiben mit, milyen terjedelemben volt szabad közölni a legendás tizenegyről, miközben egyes csapattagok nevét olykor hibásan jelentették meg.

Kordokumentumok ezek, amelyeken keresztüll kiderül, hogy a honi média miként követte az Aranycsapat győzedelmes útját.

Tény, hogy a múlt század 50-es éveiben még nem volt annyi sajtótermék, mint manapság, ezért a büszkeségeink sikereiről eleinte csak az Új Szó és az Új Ifjúság tudósított. A későbbiekben bővült a lapválaszték, s egyre több hír jelent meg“ – fogalmazott.

Társulásuk szorosan együttműködik Lomnici Zoltánnal, az Aranycsapat Emlékév Testület elnökével, a túlparti Komáromi Sporthagyományokat Őrző Kerekasztallal és más társszervezőkkel, amellyel közösen immár 15. éve rendezi meg az Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság felvidéki döntőjét, valamint évek óta lebonyolítja a Kárpát-medencei Aranycsapat Kupát – a középiskolások részére kiírt teremlabdarúgó bajnokságot. Emellett folyamatosan gyűjti az Aranycsapattal kapcsolatos emlékeket, ereklyéket is. Ily´módon élteti az Aranycsapat emlékét a Felvidéken, hangsúlyozva Puskásék nemzettudat-erősítő szerepét és szakmai tudását, ami csúcsminőséget jelentett.
 Új kiállítás Komáromban: Az Aranycsapat története felvidéki (sajtó)szemmel
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Az Aranycsapat-kultusz hazai erősítését szolgálja a vándorkiállítás is, amely gerincét az 1950-56 között lezajlott Aranycsapat-mérkőzések története, valamint a csapattagok életrajza és több fotója képezi.

„Egy évvel ezelőtt a sajtón keresztül is kértük mindazokat, akik féltve őrzik a legendás nemzeti 11-gyel kapcsolatos emlékeiket, hogy azokkal és az esetleges fotóikkal, ereklyéikkel segítsék az Aranycsapat-kultusz hazai erősítését, vagyis azokat kölcsönözzék nekünk.

Sajnos, a világjárvány nagy mértékben gátolta az anyaggyűjtésünket, de azért összejött a kezdő tárlatanyag, amely majd folyamatosan bővülhet.

Például a szülőfalum, Bátorkeszi focicsapata a túloldali dorogi csapattal volt jó kapcsolatban, ahonnan az egyik „aranylábú“, Buzánszky Jenő is származik, és tájainkon összegyűjtöttük a 70-es és 80-as évekből származó nyomait. Továbbra is várjuk az Aranycsapatról szóló újságcikkeket, helyi krónika-bejegyzéseket, fotókat és emléktárgyakat nem csak a Felvidékről, hanem más magyarlakta területekről is. Célunk az, hogy a későbbiekben az Aranycsapatot Kárpát-medencei (sajtó)szemmel mutassuk be“ - magyarázta.

 Új kiállítás Komáromban: Az Aranycsapat története felvidéki (sajtó)szemmel
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

A tárlatrendezők remélik, hogy a pandémia elmúltával az egyre bővülő anyagot, amely egy része kihúzható roll-lapokra kerül, majd sok helyen bemutathatják. Például a 2021-es évi Kárpát-medencei Aranycsapat Kupájuk megnyitó ünnepségén, majd a csatai alapiskola által külhoni magyar diákcsapatok részére rendezendő további kupa nyitányán, tavaszra pedig Kárpátaljára is meghívást kaptak.

A legtöbb emlék a vezéregyéniségnek számító Puskás Ferencet idézi, de vannak az Aranycsapatról készült emlékérmeik, könyveik, videó-felvételeik is.

A kiállítás védnöke id. Batta György író, volt sportújságíró, aki szintén szenvedélyes Aranycsapat-rajongó és e téma avatott szakértője. „Ő az Aranycsapat több tagjával nagyon jó barátságban volt, róluk tartalmas cikksorozatokat írt, és velük interjúkat készített, amelyek javarésze a 70-es évek elején jelent meg az Új Ifjúságban.“

 Új kiállítás Komáromban: Az Aranycsapat története felvidéki (sajtó)szemmel
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

A kiállítás megrendezését a Csemadok Komáromi Városi Szervezete a galériája ingyenes kölcsönzésével, Komárom Város pedig anyagilag is segítette.

„A támogatóink is egyetértenek velünk abban, hogy Lantos Mihály, Puskás Ferenc, Grosics Gyula, Lóránt Gyula, Buzánszky Jenő, Hidegkuti Nándor, Kocsis Sándor, Zakariás József, Czibor Zoltán, Bozsik József, Budai II László neve a Felvidéken sem merülhet feledésbe. Hétfőtől munkanapokon 14-18 óra között a Kossuth téri Csemadok-székházba várjuk a téma iránt érdeklődőket, akik egyidejűleg legfeljebb hatfős csoportokban, védőmaszkban nézelődhetnek, s bejegyzéseket tehetnek az emlékkönyvünkben“ - zárta tájékoztatását Pallag György.

Galéria
+7 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.