Új járdák épülnek Fülekpüspökiben és Ragyolcon
Új, illetve felújított járdákkal bővül két Losonci járásban található község. Az új gyalogutaknak köszönhetően Fülekpüspökiben és Ragyolcon is biztonságosábbá válik a fő úton való közlekedés a gyalogosok számára.

Fülekpüspökiben összesen 395 méter hosszan építettek új gyalogutat, valamint mintegy 3351 m2 összterületen a “Zsellérszög” utcáinak rekonstrukciója is megvalósult. A szomszédos Ragyolcon szintén új gyalogutat építenek. A sűrű kamionforgalom miatt a településeken fontos, hogy legyenek járdák a főút mentén. A megnövekedett árak miatt Ragyolcon sokáig bizonytalan volt a járdák felújítása, végül az önkormányzatnak sikerült megegyeznie a kivitelezővel. 500 méteres gyalogutat építettek, amely mintegy 190 ezer euróból valósul meg.
– nyilatkozta György Péter, polgármester.
A község a belügyminisztérium felhívására reagált még 2019-ben, a kivitelezésre azonban csak idén került sor.
– tette hozzá György Péter.
Fülekpüspökiben a templomtól a temető felé vezető úton szintén új járda épült, a templom mögött pedig útfelújításra is sor került.
– mondta Cupper József, polgármester.
Az önkormányzat az Emberi Erőforrás Operatív Programból több mint 286 ezer euró összegű vissza nem térítendő pénzügyi hozzájárulást kapott a megvalósításhoz. A projekt összköltsége nagyjából 350 ezer euró.