Új igazgató a Barsi Múzeum élén
A minap vált nyilvánossá, hogy a 2020. október 12-én megtartott versenytárgyalásból, amelyet a lévai Barsi Múzeum igazgatói posztjának betöltésére írtak ki, az ipolynyéki származású Bali Henrietta került ki győztesen.

2019 októberében döntött úgy a megyei testület, hogy visszahívja az összes, általa fenntartott kulturális intézmény igazgatóját. A lévai Barsi Múzeum igazgatói tisztjét érintő álláspályázatra ketten jelentkeztek; az addigi intézményvezető Ján Dano mellett az a Roman Hradecký is, aki korábban a besztercebányai Közép-Szlovákiai Múzeumot irányította.
A pályázatelbíráló bizottság februári tanácskozását követően lett ismert az eredmény, az igazgatói posztra Hradeckýt találták a legalkalmasabbnak. Kinevezésével azonban nem értettek egyet sem a múzeum munkatársai, sem a lévai képviselők egy része. Hivatalba lépése ellen egy elektronikus petíciót is indítottak, amit aránylag rövid idő alatt ezernél is többen írtak alá. Az ügy folyományaként 2020. július 8-án a város polgármestere, Ján Krtík a közösségi oldalán arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy Roman Hradecký lemond a pozíciójáról.
Új álláspályázatot írtak ki, amire az intézményt fenntartó Nyitra Megyei Önkormányzat 2020. október 1-jéig várta az érdeklődők jelentkezését. A pályázati feltételeknek Ján Dano, Peter Pleva, Peter Mészároš, Jitka Fáberová, Štefan Švolík és Bali Henrietta feleltek meg. Ők hatan jelentek meg október 12-én a Marián Kéry irányította pályázatelbíráló bizottság előtt, hogy prezentálják intézményfejlesztési terveiket. A Martin Bátovský, Miloš Zaujec, Ľubomír Kleštinec, Adam Uhnák, Iveta Kaczarová és Csenger Tibor alkotta bizottság döntése alapján Bali Henrietta került ki győztesen a Barsi Múzeum elnöki pozíciójáért kiírt versenytárgyalásból. Amennyiben a képviselő-testület is elfogadja a pályázatelbíráló bizottság ezen javaslatát, hamarosan hivatalossá válhat az archeológus kinevezése.