Új emeletet kap a Lévai Járásbíróság épülete
Már javában zajlanak a Lévai Járásbíróság épületének felújítási munkálatai. A háromszintes ingatlant egy újabb emelettel is ellátják.

Az épületet, amiben jelenleg a Lévai Járásbíróság működik, Milan Michal Harminc tervei alapján 1938-ban kezdték építeni a Vörös Ökör nevű fogadó helyén. Az építmény műszaki átadása 1940-ben történt, s egy évvel később a bíróság már meg is kezdte a munkáját. Azóta azonban, nyolcvan esztendeje nem került sor jelentős felújításra és rekonstrukcióra. Manapság irodának használják az épület északnyugati részében eredetileg szolgálati lakásként funkcionáló teret is. Mivel tehát mára az ítélőszék kinőtte az ingatlant, szükségessé vált az épület felújítása és bővítése.
A munkálatok már szeptember folyamán megkezdődtek. Azóta eltávolították a tetőtéri részt, s nekiláttak a negyedik emelet hozzáépítésének. A tervek szerint felvonóval is ellátják az ingatlant.
A hozzáépítés, a beltéri fejlesztéssel együtt 2021 márciusában fejeződne be. A kivitelező ígérete szerint a munkálatok nem befolyásolják a bíróság működését, illetve a tárgyalási rendet. A fejlesztés költségeit az igazságügyi minisztérium állja.