Új egészségügyi központ jön létre Ipolyságon
Újabb szakaszába lépett az ipolysági kórház területén létrejövő új egészségügyi központ kialakítása.

A város még 2019 májusában pályázott a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz; a kérvény pozitív elbírálását követően a szaktárcával 2019. augusztus 16-án meg is kötötték a szerződést. A tervek szerint 2021 júniusára megvalósuló projekt összköltsége több mint 1,1 millió euró; a városi költségvetésből közel 53 ezer eurót szánnak a kivitelezésre.
A képviselő-testület célja, hogy ezzel a beruházással nemcsak a város, hanem a régió egészségügyi ellátásának színvonala is növekedjen. Szó van épületfelújításról és ingatlanrészek létrehozásáról is, hogy új rendelőintézetek is kialakításra kerüljenek, valamint sort kerítünk a kórház környezetének rendbetételére is
– fogalmazta meg kérdésünkre a városi képviselő-testület tagja, Zachar Pál. „Erre kapcsolódik rá egy másik pályázat, amit a szeptember 3-i ülésen hagyott jóvá a testület. Ennek a közel 800 ezer eurós beruházásnak, amiből a város öt százaléknyi önrésszel veszi ki a részét, az a lényege, hogy – a Környezetvédelmi Minisztérium támogatásával –
növeljük a terület vízmegtartó képességét. Megvalósul a kórház területén levő növényzet revitalizációja, illetve – föld alatti vízgyűjtő tartályok segítségével – biztosítva lesz az újonnan kialakított zöldövezet folyamatos vízellátása
– tette hozzá.
A képviselő szerint az elmúlt években nem egyszer volt rá példa, hogy önkéntes munka keretén belül takarították a kórház területét, de mint mondja, hosszú távon ez semmiképpen sem tartható fenn.
A városnak hatalmas anyagi terhet jelentene a tulajdonában levő kórház fenntartása, így azt jelenleg a Hospitale elnevezésű szervezet bérli és üzemelteti. Források azonban még így is csupán az intézmény életben tartására jutnak. Egy ilyen, aránylag szűk vonzáskörzettel rendelkező kis kórház esetében a biztosítók sem hajlandóak specialistákkal leszerződni, ebből kifolyólag az egészségügyi intézmény nem kevés bevételtől esik el. Ezzel együtt az a lakosok érdeke, hogy minél több szakrendelő maradjon meg, illetve jöjjön létre, lehetőleg egy helyen.
A homoki városrész közepén egy nagy, összefüggő terület van a város birtokában, ide értve nemcsak a kórház területét, hanem a mellette levő ingatlanokat is. Stratégiailag ez egy rendkívül fontos terület városunk számára
– összegezte Zachar Pál, aki szerint ingatlanfejlesztés szempontjából mindenképpen kiemelkedő jelentőségűként kell kezelni ezt a térséget.
