UDVart kofferben
Koncertek, beszélgetések, előadások és filmvetítés várta az érdeklődőket a hétvégén Füleken az idei UDVart fesztiválon. A magyaron kívül szlovák, amerikai és kubai vendégei is voltak az ötödik alkalommal megvalósult multikulturális összművészeti rendezvénynek.

A Városi Honismereti Múzeum udvarán zenei programok, valamint irodalommal kapcsolatos beszélgetések váltották egymást. Az esti koncerteken pedig hazai és nemzetközi előadók is színpadra léptek. Illés Kósik Andrea, a Városi Művelődési Központ igazgatója, portálunknak elmondta: az idei rendezvény az UDVart kofferben címet kapta, mivel a programok tartalomban és időben is redukálódtak.
- nyilatkozta az igazgató.
A műsorok színpadhoz és nézőtérhez kötötten zajlottak, így a korábban megszokott szabad mozgás helyett most kijelölt területekre korlátozódott a fesztivál. Cserébe a látogatók nagyszerű programok részesei lehettek, mely a határon átnyúló, miskolci partnerekkel való együttműködésnek, az Interreg V-A Szlovákia–Magyarország Együttműködési Program - Kisprojekt Alap által támogatott RETOUR projektnek is köszönhető.
- részletezte az igazgató.
A Kisebbségi Kulturális Alap és a Művészeti Alap támogatásának köszönhetően a LITERAtúra - Párbeszédek című programsorozat két rendezvénye is megvalósult a fesztiválon. Bemutatták Samko Tále: Könyv a temetőről, illetve a Volt egyszer egy kiadó… című kiadványokat.
A komolyzenei koncert vendége a pozsonyi Pressburg Saxophone Quartet volt.
De nem hiányozhatott a jazz sem, melyet idén két formáció is megszólaltatott. Az egyik a fesztiválon immár törzsvendégnek számító Pázsit zenekar, melynek tagjai frissdiplomás jazz-zenészek, s nemcsak fiatal tehetségek, hanem „helyiek” is, a szomszédos Losonchoz kötődnek. A másik banda, a Nat Osborn Band, aki az Amerikai Egyesült Államokból érkezett, és lengyelországi zenészekkel kiegészülve lépett a közönség elé.
A színházművészet terén ezúttal a zsidó kultúrába tekinthettek be a látogatók a magyarországi Gólem Színház jóvoltából, amely a Lefitymálva című vígjátékkal több díjat és elismerést is bezsebelt.
A fesztivál magyar nyelvű látogatói a füleki származású Laboda Róbert legújabb, még megjelenés előtt álló KarantÉN-napló című kötetébe is belehallgathattak, melyből a szerző olvasott fel részleteket.
- avatott be a szerző, aki mint mondta, kötetlen beszélgetésre érkezett, mivel a KarantÉN-napló egyelőre kézirat formájában létezik, de a következő hetekben már könyv formájában is elérhetővé válik.
Az UDVart sportrendezvényének szánták a szervezők a kamakupát, mely egy elfelejtett, majd újraélesztett kislabdás csapatjáték füleki bajnoksága lett volna. A járvány ennek megtartását nem tette lehetővé, de a játékot felkutató és köztudatba visszahelyező miskolci Észak-Keleti Átjáró Egyesület filmvetítéssel egybekötve ismertette az érdeklődőkkel a kamát.
Az esti nagykoncerteken színpadra lépett a Lóci játszik zenekar, az Ivan & The Parazol, illetve a Spanyolországban élő, kubai zenészekből álló Orquesta la Mecánica, amely valódi latin-karibi hangulatot kölcsönzött a fesztiválnak.