2021. március 19., 10:34

Udvardon beállították a Majthényi-virágfüzérrekordot

Az udvardi alapiskola a községben élt szabadságharcos, iskolaalapító pap Majthényi Adolf nevét viseli. Tiszteletére minden évben március 15-e körül Majthényi-hetet tartanak, érdekes és vonzó programokkal. Az idei a korlátozások ellenére is sokoldalú volt, sajnos a felsősök jelenléte nélkül.

Fotó: Bokor Klára

Nagy fába vágták fejszéjüket az iskola tanulói. Mészáros Tímea tanító néni ötletén fellelkesülve hétfőtől minden délután színes papírvirágokat gyártottak a napköziben.  Ezeket hosszú madzagra fűzték és érdeklődve várták, elég hosszú lesz-e. Körbeéri majd az iskolát?

Udvard virágfüzér rekord
Fotó:  Bokor Klára

A hét programját Szőgyényi Lívia igazgatónő mutatta be. Elmondta, hétfőn, a szabadságharc emléknapján egy mese köré épültek a foglalkozásuk, volt forradalmi activity, Talpra magyar!, esernyős ritmusjáték, a négysarkas játékban pedig Petőfi nyomdokaiban jártak.

Udvard virágfüzér rekord
Fotó:  Bokor Klára

Kedden megnyílt a Majthényi mozi, természetesen popcornnal és itókával, a szerdai túranapon minden osztály más égtáj felé indult, csütörtökön pedig eljött a Majthényi-rekord felállításának napja.

A hideg szél ellenére örömmel emelték a füzért magasba a diákok és láss csodát, még hajlításokkal is körbeért. Be is kerülhet iskolájuk évkönyvébe, hogy ők lettek a környék első virágfüzérrel körülkerített iskolája.

Udvard virágfüzér rekord
Fotó:  Bokor Klára

A mai, utolsó napra az osztályok külön programokat szerveztek. A második osztályosok például levelet írtak az otthonról tanuló diáktársaiknak, ezeket könyvekbe rejtik és házhoz viszik, hogy ők se unatkozzanak és érezzék, gondolnak rájuk. A harmadikosok kisbárányokat mennek nézni.

Az igazgatónő kifejtette, a felsősök a szabadságharc emléknapján Jakubecz László előadóművész és Reiter István hegedűművész Petőfi összeállítását nézhették meg, és a könyv hónapjához kapcsolódva találkozhatnak Mészöly Ágnes író, költő, pedagógussal, szintén az online térben.

Udvard virágfüzér rekord
Fotó:  Bokor Klára

Majthényi Adolf, Udvard szabadságharcos plébánosa szenzációsan sokoldalú ember volt. Támogatásával épült a településen gőzmalom, melynek jövedelméből építette és felvirágoztatta az elemi iskolát. A közoktatás terén kifejtett munkássága maradandó értékű, ezért a helyi alapiskola 2003-ban fel is vette a nevét. Elszántan szolgálta a szabadságot és függetlenséget, az 1848-49-es szabadságharcban, ő irányította a nemzetőrség megszervezését. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.