2020. július 25., 19:26

Turistacsalogatás Pozsonyba

A koronavírus-járványra való tekintettel a pozsonyi BTB turisztikai szervezet az idén a belföldi turizmus támogatását tűzte ki célul, emellett a szlovák fővárost vonzóbbá szeretné tenni a hazai és a közeli országokból érkező vendégek számára.

A Bratislava Tourist Board turisztikai szervezet azt is szeretné elérni, hogy a pozsonyiak is újra felfedezzék a városuk szépségeit, nyilatkozta nemrég Vladimír Grežo, a BTB elnöke. A pozsonyi idegenvezetők nagy része főleg a történelmi Óváros műemlékeinek bemutatására fókuszál, ezért a többi városrészre is szeretnék a munkájukat kiterjeszteni.

Pozsony tizenhét városrészből áll, és mindegyiknek megvan a maga sajátossága. A nyár folyamán ingyenes gyalogos és kerékpáros városnéző sétákat is szerveznek Pozsonyban. Ezek során az egyes városrészek kevésbé ismert, eldugott helyszíneivel is megismerkedhetnek az érdeklődők, noha egyelőre csak szlovák nyelven.

A BTB mindeddig a távoli, főként amerikai, brit, kínai vagy német turistákra fókuszált. Jelenleg azonban a járvány szempontjából biztonságos, közelebbi, főleg szomszédos országok vették át ezt a szerepet. Ilyen Ausztria, Magyarország vagy Csehország, így az innen érkező látogatók figyelmét is szeretnék felhívni Pozsony látnivalóira.

Óriáskerék és kilátótorony

A járvány ellenére a főváros az idén több új látványossággal bővült. Az egyik a pár hete felállított, 30 méter magas óriáskerék a Duna-parton, közvetlenül a Café Propeller mellett.

Az építmény több kritikát is kapott, és sokak szerint nincs helye a város történelmi központjában. Újabban a Pozsonyi Műemlékvédő Intézet jelentette ki, hogy a vándorló jellegű attrakciókat a város mindig is a külvárosi területekre szorította ki, mivel azok a közterek közönségessé válását eredményezik. Emellett az óriáskerék különösen a ligetfalui partról zavarja a kilátást az Óvárosra, hangoztatják a műemlékvédők. Az óriáskerék szeptember végéig marad Pozsonyban. 

A múlt hét folyamán ünnepélyesen átadták a főváros másik új látványosságát, a 21 méter magas kilátótornyot a Dévényi-tetőn (Devínska kobyla), az egykori rakétabázis területén.

A Pozsony legmagasabb pontján (514 m) található, imádkozósáskára emlékeztető építmény 112 lépcsővel rendelkezik. A hegytetőről kilátás nyílik Ausztria, Csehország és Magyarország felé. A kilátóból ellátni az Alpok hegyláncáig, Bécsig, jó időben akár a Nyitra melletti Zobor-hegyig is.

pozsony_turizmus
Történelmi városnéző séták

Pozsonyban nagyon népszerűek a különböző tematikus városnéző séták, amelyek során izgalmas élményekkel gazdagodhatunk, és szakképzett idegenvezetők segítségével megismerhetjük a város legfontosabb látnivalóit. A történelmi séták során érdekes történeteket, legendákat hallhatunk az egykori koronázóvárosról, megismerhetjük az itt élő híres famíliákat és a város neves személyiségeit. Magyar nyelvű sétákat a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás szervez.

A külföldi és hazai turisták által leglátogatottabbnak számít maga az Óváros és annak nevezetességei.

A számos történelmi épület közül kiemelkedik a pozsonyi vár, amely nagy távolságból is látható. Utána következik a Szent Márton-székesegyház, a rózsaszín árnyalatban pompázó Prímási Palota, a Grassalkovich-palota (ma a köztársasági elnök székhelye) impozáns franciakertjével, a szecessziós stílusban épült Kék templom, vagy a modernebb építmények közül az SZNF hídon található UFO étterem. Népszerű kirándulóhelynek számít a várostól nem messze található, hatalmas sziklaszirten álló dévényi vár is.

Panelrengeteg és szocreál

Akinek kedve szottyan rá, rendhagyó kiránduláson tekintheti meg a szocializmus emlékeit Pozsonyban.

Ilyen retró városnézést lehet abszolválni egy veterán narancssárga Škoda Karosa típusú autóbusszal, vagy éppen a csehszlovák gépkocsigyártás ikonikus autójával, a legendás Škoda 100-as személyautóval. A kiránduláson megtekinthetjük a szocreál legismertebb alkotásait, mint például az évtizedekig épült Szlovák Nemzeti Színház új épületét, a ligetfalui paneldzsungelt, a Szlovák Nemzeti Felkelés hídját, a Nagyszombati vámnál álló Vásárcsarnokot, vagy a Szlovák Rádió székházát, amely egy fejjel lefelé fordított piramisra emlékeztet.

Strandolás és vízi sportok

Ha a nyári forróságban hűsítő habokban támad kedvünk megmártózni, elmehetünk Pozsony közkedvelt és legnagyobb üdülőközpontjába, az Aranyhomokra (Zlaté Piesky), ahol a strandolás mellett az extrém vízi sportok kedvelői kipróbálhatják a vízdeszkázást (wake-board) vagy a flyboardot is.

Pozsonytól alig 17 kilométerre, Dunacsún területén található a Divoká voda (Vadvíz) nevű sportkomplexum, amely egyedülállónak számít a környéken,

ami a vízi szabadidősportok széles kínálatát illeti. A látogatókat összesen 15-féle szabadidősport várja: többek közt vadvízi evezés (rafting), hydro- speed, paddleboarding, kajakozás, szörfözés, vízisízés, vízdeszkázás (wake-board), és a vízi sportok kedvelői motorcsónakkal vagy jet skivel hasíthatják a vizet. Ugyancsak Dunacsúnnál, a bősi felvízcsatorna mentén található a Modern Művészetek Múzeuma, a Danu-  biana, amely rendhagyó helyszínen és formabontó épületben található. A múzeum egy félszigeten, a dunacsúni gátnál található, s termeiben a világ számos pontjáról származó művészek munkái láthatók.

Az említett helyszínek mellett a pozsonyi turisztikai szervezet szeretné, ha a jövőben több más izgalmas hely és látványosság válna a pozsonyi turizmus szerves részévé.

Ilyenek a még felfedezésre váró pozsonyi erdőparkok és védett területek, vagy a Dévénytől egészen Pozsonyszőlősig és Récséig terjedő borvidék, amely hosszú kirándulásra és túrázásra alkalmas. A Pozsonyi kerület ugyanis Közép-Európa egyik legrégebbi borvidékén terül el. Az említett turisztikai szervezet a jövőben a vízi turizmus fellendítését és a dunai hajózás turisztikai lehetőségeinek kibővítését szeretné elérni.    

Megjelent a Magyar7 2020/30. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.