2021. március 7., 19:15

Tudtam, hogy itthon akarok hegedűtanár lenni

Papp Katalin, a muzslai Magán Művészeti Alapiskola alapítója és igazgatója, a régió neves zenepedagógusa 40 éve van a pályán. Nemzedékeket tanított a zene és a művészetek szeretetére, nevéhez fűződik számos koncert szervezése, amelyekkel Párkányra irányította a zenekedvelő közönség figyelmét.

Mikortól van jelen a zene az életében?

Szüleim nem játszottak hangszeren, de a mindennapjainknak része volt a zene. Édesanyám gyönyörűen énekelt. Bátyám (Papp Sándor, a Pátria Rádió volt főszerkesztője) pedig szorgalmasan gyakorolt kis harmonikáján. Régész és gyermekorvos is szerettem volna lenni, ebben fordulat akkor állt be, amikor Baros tanító bácsi beállított hozzánk egy ütött-kopott hegedűvel.

Nem tetszett, s már majdnem pityeregni kezdtem, amikor előadta, hogy a hegedű a hangszerek királya, gyönyörűen szól, sőt lelke is van.

Olyan meggyőzően beszélt, hogy elkezdtem a gyakorlást. Szerencsésnek mondhatom magam, mert szerető szüleim mellett kitűnő tanár személyiségek formálták emberi és zenei fejlődésemet. Tízéves koromban már tudtam, hegedűtanár leszek. Csodálkozom is a mai gyerekeken, hogy sokszor még középiskolás korukban sem tudják, merre szeretnének indulni, bár az is igaz, manapság sokkal színesebb a lehetőségek palettája.

Gondolom, nem volt kérdés, hogy konzervatóriumban tanul tovább.

Szüleim nagy áldozatok árán támogatták a tanulmányaimat.

Magyar gyerekként az első év nehéz volt a szlovák nyelvű iskolában, de bennem volt a „csak azért is” érzés. Kibírtam, kitartottam, és sok szép emlékem maradt abból az időből.

Tanulmányaimat a Comenius Egyetem Pedagógiai Karán folytattam hegedű szakon. Több állást is felajánlottak Pozsonyban, de én tudtam, hogy itthon szeretnék hegedűtanár lenni.

Papp Katalin Párkány

Harminckét évig tanított a párkányi művészeti alapiskolában.

Szülővárosomban a művészeti alapiskolában kezdtem a pályafutásomat, és 19 évig igazgatóként irányítottam az intézményt. Tevékenységem során vette fel az iskola Liszt Ferenc nevét. 15 évig szerveztük a Párkányi Zenei Napokat, részt vettünk abban a V4-es projektben, amely Prága, Krakkó és Budapest részvételével zajlott, a kicsúcsosodása pedig Párkányban volt. Meg is ugrott ezekben az években az iskolánkba jelentkező diákok száma, hiszen mind a gyerekek, mind a szülők a hozzánk látogató művészek példáján látták, hová vezethet a kitartó gyakorlás. Tíz évig vezettem a Kisbojtár mellett működő Tücsök zenekart, ebből a zenekarból nőtt ki a mai napig páratlanul népszerű népzenei együttes, a Varjos. A Szlovákiai Tanítók Kamarazenekarával jártuk az iskolákat, ahol nevelő hangversenyeket tartottunk. Sokat zenéltünk külföldön, többek közt részt vettünk Rómában, a pápai audiencián. A koncert után II. János Pál egyenként gratulált nekünk.

Mindenki térdre borult, egyedül én maradtam állva, minden szem rám szegeződött, de a tolmáccsal sikerült Őszentségének elmondanom, hogy református vagyok, és hallatlanul megtisztelő a vele való találkozás. Kezet fogott velem, megáldott, és ezzel bearanyozta a további életemet.

Egyébként, szoktam mondani, én háromszoros kisebbségi vagyok, magyarként Szlovákiá-ban, reformátusként egy katolikusok lakta területen, de még művészeti pedagógusként is.

1991-től vezetem a Stilla Pectus női kart karnagyként, amely küldetésének tekinti, hogy széles körben népszerűsítse a kórusmuzsikát. Számtalan hazai és külföldi koncerten, versenyen, illetve nemzetközi kórustalálkozókon képviseltük Párkány városát. A kórus rangos elismerései közül hadd említsek csak egyet, amikor fennállásunk 35. évfordulója alkalmából megkaptuk a visegrádi Szent György Lovagrend Anjou-pajzsát. Szívemnek kedves volt a Strigonium Consort zenekarban való részvétel is.

Strigonium Consort Papp Katalin

Hivatásának következő fordulója a művészeti magániskola megalapítása volt.

Idén szeptemberben leszünk 10 évesek. Muzsla lett a központ, de vannak kihelyezett tagozataink Párkányban, Szőgyénben, Köbölkúton, Kéménden és  Nagyölveden is. Jelenleg 381 diákunk van, őket 18 tanár oktatja.

Hegedű, zongora, bőgő, cselló, dob, hárfa, harmonika, furulya, fuvola, keyboard. Ezek közül választhatnak a diákjaink, de van ének szak is, és hangsúlyt fektetünk arra, hogy a stílusok között tájékozódni tudjanak. Megalapítottuk kis népi zenekarunkat, de aki a jazz felé szeretne elmozdulni, arra is fel tudjuk készíteni. Tánc szakon tanulhatnak népi és modern táncot, valamint balettet. Most épül a speciális balettpadlóval ellátott tanterem Párkányban, ahol minden adott lesz ahhoz, hogy tőlünk kerüljenek ki a jövő balettművészei. Drámapedagógiai és képzőművészeti szakok is működnek az iskolánkban.

Ha a gyermek elveszti a motivációt, saját kudarcként éljük meg. Ezért tartom hozzáadott értéknek azt, hogy a tanáraink közül többen művészek, akik fellépéseikkel, kiállításaikkal motiválni tudják a gyerekeket.

Nem okvetlenül fontos, hogy a jövőben professzionális szinten műveljék a zenét, de fontos, hogy a magocska el legyen hintve.

Ilyen sokrétű tevékenység mellett hogyan lehetett a családi életet megszervezni?

A gyerekek azt csinálják, amit látnak. A sajátjaimat kicsi koruktól mindenhová magammal vittem, így rájuk ragadt a zene iránti vonzalom. Fiam, Zoltán a konzervatóriumban hárfázni tanult, elvégezte Budapesten a jazz szakot, majd az egyetemen zongora szakon végzett. Ma zenetanár. Lányom, Katalin a konzervatórium elvégzése után diplomát zene és képzőművészeti szakon, mesterdiplomát énekművész szakon szerzett. Koppenhágában tanít, a férje szintén zenész, a dán királyi kórus tagja. Én a párommal, Molnár Péter táncművésszel Garamkövesden élek. Legkedvesebb időtöltésem, ha kisunokámmal, Kingával foglalkozhatok.

Azt vallja, hogy zenetanárnak lenni a világ legcsodálatosabb dolga.

Igen, így érzem, mert a diákjaink nemcsak az adott művészeti ágban tökéletesednek, de a lelki fejlődésükre is jótékony hatással vannak a művészetek.

Büszke vagyok arra, hogy Párkány környéke talán az átlagnál is több zenei tehetséget adott a világnak, akik közül többeket meghívunk a 10. jubileumi évben egy-egy ösztönző beszélgetésre.              

Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/9. számában.          

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.