Trianoni megemlékezés Bátorkeszin: végre méltó helyen a Kossuth-faragvány - KÉPEKKEL
Rendhagyó volt a trianoni gyalázat 101. évfordulója alkalmából a bátorkeszi Kováts József Alapiskola igazgatósága által tartott június 4-i megemlékezés, amely keretében az intézmény parkjában leleplezték a 2018 karácsonyán elhunyt képzőművész, Vitéz Nagy János által készített Kossuth Lajos-fafaragványt.
A nemzettudatot erősítő művet az iskolának Nagy Sára, az alkotó özvegye és az Egy Jobb Komáromért Polgári Társulás ajándékozta – ez utóbbi képviseletében Knirs Imre elnök Nagy Györggyel és Szalai Károllyal együtt jelent meg az eseményen, amelyen többek között Labancz Roland - Bátorkeszi polgármestere, az iskolatanácsban szintén tevékenykedő Bathó Annamária hivatalvezető és Nátek Mária, a Szülői Szövetség iskolai elnöke is tiszteletét tette.
A Szózat elhangzása után Fehér István iskolaigazgató üdvözölte a résztvevőket, köztük az intézmény munkatársait és tanulóit. Majd méltatta V. Nagy János (1945, Passau – 2018, Ógyalla) Felvidéken, Magyarországon, Kanadán át is vezetett, tartalmas életútját. Ő 2004 szeptemberétől a 2018 karácsonyán váratlanul bekövetkezett haláláig a nejével, Sárával együtt Ógyallán élt. Legszívesebben történelmi témájú domborműveket, fafaragványokat készített, miközben szabadidejében a komáromi Concordia és Gaudium kórusnak is aktív tagja volt.
Majd a szókimondásáról és helytállásáról ismert direktor beszéde hangzott el. "Én egy olyan családban nőttem fel itt, Bátorkeszin, ahol főleg édesapámnak köszönhetően már egészen kicsi korban a tudatomba olvadt, hogy a mi létünk az akkori Csehszlovákiában merőben más, mint – ahogyan apám mondta – az újkori honfoglalóké, akik üres zsebbel jöttek, ideköltöztek az elzavart mieink helyébe. A felvidéki magyarságot a gyalázatos trianoni diktátum óta nap, mint nap gúnyolják, megalázzák. Mindezt teszik vagy a fokozatosan kialakult felsőbbrendűségi érzéseiktől vezérelve, vagy akár rejtett kisebbségi komplexusaikat gyógyítgatva, de a végeredmény mindig – immáron lassan egy évszázada ugyanaz: szeretnének tőlünk minél előbb megszabadulni, éspedig bármi áron!"
Mindez azt eredményezte, hogy
ennek a gyalázatnak „köszönhetően“ az 1945 és 1949 közti években a Felvidéken – levéltári adatok szerint is – 285 ezer magyarral lett kevesebb.
A különböző megfélemlítések és kényszerintézkedések következtében hozzávetőleg 400 ezer felvidéki magyar kérte a szlovák nemzetiség felvételét. Feltette a kérdést: „Ez vajon nem holokauszt? Tőlünk mikor és kik kérnek majd bocsánatot? És akkor az erkölcsi-annyagi kártérítésről még nem is szóltam...!”.
Fehér István úgy látja: az utódainknak és a saját lelkiismeretünknek is tartozunk azzal, hogy helyükre rakjuk a dolgokat.
” – emelte ki. Hozzátéve: ezt a lépést a hazai magyarság gyors ütemű fogyatkozása is indokolja: 1989 óta a Felvidéken 110-120 ezer magyarral lettünk kevesebben. „Trianon gyalázata ma is folytatódik, sajnos, a Kisantant ma is él. Ennek ékes példája, ahogyan Brüsszelben azonnal zárják soraikat, ha a magyarok ellen kell elmarasztaló döntést hozni, illetve ha a magyarok saját igazukat próbálják keresni.
– sorolta az aggasztó tényeket.
Majd a nyelvi jogaink nyelvtörvénnyel való korlátozását és a magyar állampolgárság miatti saját meghurcoltatását - ellehetetlenítését említette. „Megmaradásunk záloga csakis a kitartás, a nemzeti értékekhez való hűség és a töretlen hit abban, hogy Trianon gyalázata sem tarthat örökké!” – szögezte le. Beszédét Wass Albert üzenet értékű szavaival zárta: „Igaz magyarnak lenni akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik”, s az előzőnél boldogabb, sikeresebb évszázadot kívánt a felvidéki magyaroknak, akiknek maguknak is tenniük kell a közös szebb jövőért.
Az iskola tanulóinak kultúrműsorával színesített rendezvény fénypontjaként az adományozók nevében Nagy Sára és Knirs Imre leplezte le a Kossuth-művet, amely végleges formáját a talapzattal együtt Sidó Szilveszter, Rigó György és Pintér János jóvoltából nyerte el. Annak talapzatánál két népviseletes diáklány helyezte el az első koszorút, végül a jelenlevők közösen elénekelték a Himnuszt. Megtudtuk: e fafaragvány hozzávetőleg egy évtizedig várakozott a leleplezésére.
Az EKJ PT a művet eredetileg a komáromi Kossuth téren akarta felállítani, mivel Kossuth Lajos a város díszpolgára. Miután e terve meghiúsult, az adományozók az alkotásnak méltó helyet kerestek. Végül az 1998-as évi Búcs-Bátorkeszi-iskolaháborúban példa értékű magatartást tanúsított, s azért Pro Probitate – Helytállásért-díjjal is kitüntetett bátorkeszi oktatási intézmény lett a kiválasztott, amelynek az igazgatója méltó fogadó félnek bizonyult – vélik az adományozók.
