2021. április 11., 19:34

Tömött sorokban várakoztatják az embereket a dunaszerdahelyi oltóközpont előtt

A Dunaszerdahelyen is kialakított megyei nagykapacitású oltóközpont előtt vasárnap kora délután tömött sorokban várakoztatták az embereket anélkül, hogy a biztonságos távolság betartását bárki is felügyelte volna. Továbbra is működik az a „rendszer”, mely szerint ugyanazon időpontra egyszerre több személyt rendelnek be. Őket a képen látható kis utcácskákba terelték, attól függően, hogy ki, melyik időpontra kapta a meghívót.

A szervezetlen várakoztatás a legrosszabb megoldás járványhelyzetben
Fotó: Somogyi Szilárd

Ezek után a helyszínen található egyetlen megyei koordinátor fölszólítására az egyes folyosókból a kép hátterében látható bejárati ajtóhoz vezető lépcsőkhöz vezényelték az oltásra várókat.

Ottjártunkkor sem további asszisztenst, sem városi vagy állami rendőrt nem láttunk, így a várakozóknak – önhibájukon kívül – ebben a nyájszerű közegben kellett várakozniuk arra, hogy sorra kerülhessenek.

A várakoztatás módszere még a naiv szemlélődőben is kiváltja azokat a kérdéseket, amelynek a lényege, hogy több mint egy évvel a vírusjárvány kitörése után még olyan alapvető körülményekre sem ügyelnek, mint a nyilvános helyen való távolságtartás?

Ezt ugyanis a privát fönntartású intézményektől szigorúan megkövetelik, hiszen például nincs az a bolt, amelyik a megengedett négyzetméterre eső vásárlónál többet engedne be.  Itt viszont még a földre ragasztott csíkot sem találtunk, ami legalább az emberek önszabályozását elősegítené. Éppen egy oltóhelyen hiányzik az ilyen.

Az okokról a Nagyszombat Megyei Önkormányzat szóvivőjénél érdeklődtünk, aki azzal magyarázta az általunk tapasztaltakat, hogy a délelőtt folyamán az elektromos információs rendszerben kisebb hiba keletkezett és ezért mintegy 20 percnyi késés állt be az oltások rendjében.

Elmondta továbbá, azzal viszont nem tudnak mit kezdeni, ha az emberek akár egy órával is korábban érkeznek a helyszínre és hozzátette, hogy a helyszíneket a megyei koordinátorokon kívül a városi és állami rendőrség is biztosítja.

Nem célunk, hogy vitába keveredjünk, ottjártunkkor városi vagy állami rendőrt, főképpen rendfenntartó–koordináló tevékenység közben nem láttunk. Azt pedig ebben a helyzetben szinte fölöslegesnek is tartanánk, ha tájékoztató táblákról, sőt, kétnyelvű tájékoztató táblákról kérdezősködnénk.

A dunaszerdahelyi eset nem egyedi, más oltóközpontokban is kialakult már hasonló tumultus. Információink szerint az idősek oltása a Pfizer-vakcinával a  dunaszerdahelyi kórházban zökkenőmentesen, lényegében várakozások nélkül zajlik. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.