Tömegközlekedési sztrájk Kassán – Egymásra mutogat a város és a DPMK
A Kassai Közlekedési Vállalatnál bejelentett sztrájkkal összefüggésben a város vezetése azt várja, hogy a vállalat vezetői megoldást találnak a helyzetre, mégpedig az alkalmazottak elbocsátása nélkül. A vállalat viszont arra mutat rá, takarékoskodott, csökkentette az üzemeltetési költségeket, de még így sem áll rendelkezésre elég pénz, ezért a várostól vár segítséget.
Mint arról beszámoltunk, a Kassai Közlekedési Vállalatnál (DPMK) működő szakszervezet úgynevezett éles, korlátlan sztrájkot hirdetett, februárban, azt később döntik el, hogy pontosan melyik nap. A sztrájkról csak akkor tesznek le, ha addig Kassa önkormányzatától megfelelő ajánlatot kapnak, amely nem számolna leépítéssel a tömegközlekedésben.
– mondta Dušan Tokarčík, a város szóvivője. Ugyanakkor rámutatott, már hosszú ideje csökken a tömegközlekedéssel utazók száma, az üzemeltetési költségek viszont egyre magasabbak.
– húzta alá.
A város rámutatott, az elmúlt öt évben 11,9 millió euróval, azaz csaknem 40 százalékkal növelte a DPMK költségvetéséhez való hozzájárulását.
– mondta a szóvivő.
Kassa jelenleg költségvetési provizóriumban működik, ami álláspontja szerint részben „a kormány szakszerűtlen és minden koncepciót nélkülöző lépéseinek eredménye, ami miatt a kassaiak csak 2023 folyamán több mint 31 millió eurótól estek el”.
A Kassai Közlekedési Vállalat is reagált a helyzetre. A DPMK szerint optimalizációs törekvéseikhez a város már hosszú ideje kelletlenül áll hozzá. Ennek ellenére csökkentették az üzemeltetési költségeket, olyannyira, hogy országos viszonylatban itt a legalacsonyabb a város hozzájárulása a tömegközlekedési járatok által megtett 1 kilométerre vetítve.
A DPMK arra is felhívja a figyelmet, hogy az elmúlt évekre rányomta a bélyegét a koronavírus-járvány, minek következtében 2019-hez képest körülbelül 7,2 millió eurót veszített. Szerződésük értelmében ezt a városnak kellene fedeznie, mivel a közlekedési vállalatra semmilyen kormánytámogatási séma nem vonatkozott.
– közölte a vállalat szóvivője, Vladimíra Bujňáková.