2023. szeptember 17., 19:04

Több ezres tömeg előtt mutatkoztak be Rimaszombatban a Szövetség jelöltjei

Több ezren szórakoztak Rimaszombat főterén a hétvégi szüreti fesztiválon, amely a Szövetség kampányrendezvényeként a párt regionális jelöltjeinek is bemutatkozási lehetőséget nyújtott.

Szüreti fesztivál Rimaszombatban
Fotó: Cziprusz Zoltán Facebook-oldala

A gömöri város főterén elsőként Halász Attila rimaszombati alpolgármester, a Szövetség Rimaszombati járási elnöke üdvözölte az egybegyűlteket. Megköszönte a bizalmat, amit a legutóbbi összevont megyei és önkormányzati választások során kaptak a választópolgároktól. Hangsúlyozta, hogy csak a Szövetség tudja sikeresen képviselni a déli régiót és a magyarságot, ezért arra kért mindenkit, hogy menjen el szavazni szeptember 30-án, mert nem mindegy, hogy a szlovákiai politikai vonal merre fog haladni. Rámutatott, hogy a Szövetség képviselői stabilitást hoztak a helyi és a megyei önkormányzat működésébe, s ezeket a képviselőket október elsején is megtalálják majd itt helyben.

Juhász Péter, Besztercebánya megye alelnöke felhívta rá a figyelmet, hogy a közelgő parlamenti választás semmivel sem kisebb rangú, mint a tavalyi helyhatósági választás, sőt a kimenetele még mélyebben belevág mindenkinek a húsába.

„Ha azt akarjuk, hogy ne egy elfeledett régiója legyünk a szlovák térképnek, akkor itt a lehetőség, hogy 30-án elmenjünk nagy számban voksolni. Itt a lehetőség, hogy ez a cirkusz, ez a boxmeccs, ami a parlamentben zajlik megszűnjön s egy értelmes, normális politikai elit álljon össze, ami Önöket képviseli” – tette hozzá Juhász.

Szövetség_Szüreti fesztivál Rimaszombatban
Fotó:  Virsinszky Tamás/ma7.sk

A Szövetség párton belüli Összefogás platform elnökeként felszólalt Mózes Szabolcs is, aki kulcsfontosságúnak vélte, hogy szeptember 30-án is sokan ott legyünk a szavazóhelyiségekben, ahol arról döntünk, hogy lesz-e képviselete a pozsonyi parlamentben Rimaszombatnak, Gömörnek, ennek a régiónak, a magyarságnak és a velünk élő többi kisebbségnek. Felidézte, hogy az elmúlt években láthattuk, hogy hová vezet az, ha nincs képviseletünk.

Az ügyeinket elhanyagolták, s az út szélén hagytak minket. Arról is döntünk majd, hogy az R2-es autópálya tovább épül-e, vagy megáll Losonc fölött a szlovák-magyar nyelvhatárnál.

Arról is dönteni fogunk, hogy Rimaszombat kap-e modern kórházat, vagy bezárnak kórházi osztályokat és leépítenek, s arról is döntünk, hogy lesz-e egy stabil kormánya az országnak, vagy marad ez a cirkusz, amit az elmúlt három és fél évben láttunk” – emelte ki Mózes Szabolcs.  

Forró Krisztián, a Szövetség párt elnöke egy másik esemény miatt nem tudott jelen lenni a gömöri rendezvényen, de videóbejátszáson keresztül köszöntötte a résztvevőket.

„Gömörben a szőlészetnek, a borászatnak nagy hagyománya van. Itt, Sajógömörön van Mátyás királynak az egyetlen olyan szobra, amelyen a kezében nem jogart vagy kardot tart, hanem egy kapát. Ahogy a szüreti fesztivál már a hosszú munka vége és egy ünnep, ugyanúgy mi is most egy nagy munkában vagyunk. Arra kérem a gömörieket is, hogy fogjunk össze, és kövessük az egyik legnagyobb magyarunknak a szavait, aki szintén szerette a bort, s lehet ennek is köszönhető, hogy olyan sok szép verset írt Petőfi Sándor. Itt az idő! Szeptember végén! Talpra magyar!” – üzente Forró Krisztián.

Rimaszombat központjában körhinták, étel- és italárusok sora várta az érdeklődőket. A főtér kora estére megtelt emberekkel. A zenei műsorban elsőként a Gömöri Cigányzenekar lépett fel, majd őket Takács Nikolas követte és végül az R-Go zenekar Szikora Róberttel az élen adott egy csaknem kétórás nagykoncertet.

Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke a Gömöri Cigányzenekar produkcióját méltatva megállapította, hogy Czinka Panna öröksége itt van Gömörben, s a gömöri kincseket érvényre kell juttatni, mert Gömör többet érdemel. Rámutatott, hogy Rimaszombat és Gömör Cziprusz Zoltán, valamint Pál Attila személyében előkelő helyet kapott a Szövetség listáján.

Pál Attila és Berényi József
Fotó:  Virsinszky Tamás/ma7.sk

Pál Attila, a Szövetségben maradt Híd platform elnökeként a parlamenti választás és a magyar képviselet fontosságát hangsúlyozta, mert anélkül Dél-Szlovákiában semmilyen fejlődés nem képzelhető el.

A rendezvény főszervezőjeként utoljára Cziprusz Zoltán megyei és városi képviselő szólt, aki a hatalmas tömeg láttán kijelentette, hogy szerinte már nem az a kérdés, hogy bejutnak-e a parlamentbe, hanem, hogy 6-7 vagy esetleg 8 százalékot érnek-e el.

Hiszem, hogy a Szövetség bekerül a kormányba is, s végre tudjuk érdemben is képviselni a déli régiókat. Én és több társam, már több mint tíz éve dolgozunk ezen, mindig egy kicsi hiányzott. Bízom benne, hogy most nem fog hiányozni, s ha ott leszünk, akkor rengeteg mindent fogunk tudni teljesíteni. Együtt győzni fogunk!” – zárta Cziprusz.

R-GO koncert Rimaszombatban
Fotó:  Virsinszky Tamás/ma7.sk
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.