2021. február 1., 15:22

Tesztelés Mátyusföldön: kimerült erők, szélmalomharc

A Galántai és a Vágsellyei járásban a legtöbb helyen stagnál a fertőzöttek száma, de vannak kisebb települések, ahol megugrottak a fertőzöttségi mutatók. Az önkormányzatoknak és az embereknek is azonban már jócskán elegük van.

a pozsonyvezekényi tesztelés
Fotó: Zupkó Tamás
Galánta

Galánta városában 6891 embert teszteltek le a hétvége folyamán, ebből 1596 lakos nem Galántai. A tesztekből 115 volt pozitív, ez 1,67-es százalékarány. Peter Paška, a város polgármestere szerint a következő hétvégén már nem lesznek képesek két napon át tesztelni, egyszerűen minden és mindenki kifáradt.

Vágsellye

A Galántához közeli Vágsellyén nyolc mintavételi helyszínen 6093 tesztet végeztek el, ebből 82 a pozitív, így Vágsellye az 1,35 százalékával kicsivel jobban áll a szomszédos járási várostól.

Pered

A vágsellyei járásban Pered községe mutatott gócpontokat, a nagyközségben a hétvége folyamán 1765 tesztet végeztek el, ebből 24 lett pozitív.

Pozsonyvezekény

A hétvégi tesztelésből legrosszabbul ezúttal a Galántai járáshoz tartozó Pozsonyvezekény jött ki 3,46 százalékkal. A kis faluban háromszor akkora a fertőzöttség, mint egy héttel ezelőtt. 636 tesztből 22 mutatott pozitív eredményt. Köztük voltak olyan lakosok is, akik egy héttel ezelőtt még negatív eredményt kaptak, így nyugodt szívvel jöttek-mentek üzletbe, postára – mondta a polgármester, Zupko Tamás, aki hétfő reggel a járási hivatalnak is elmagyarázta, hogy aggodalomra ad okot a helyzet a faluban. A járási higiéniai osztály vezetője szerint a hétvégén már nem kerülhet sor országos tesztelésre, de arra biztatta a polgármestert, szervezze meg falujában szombatra is a tesztelést.

Ehhez Zupko meg is kapja a kellő mennyiségű, ezer tesztet a járási hivataltól. A polgármester elmondta, a fertőzöttek nagyrészt a marginalizált lakosság soraiból kerülnek ki, akik a dunaszerdahelyi karcsai úti rokonaiknál jártak a lockdown alatt, de van olyan fertőzött család is, aki bár Pozsonyvezekényen és nagymegyeri az állandó lakhelye. Ők ma reggel sms-ben kérték a polgármestert, vásároljon be nekik élelmiszerből és a szükséges gyógyszerekből és akassza fel a kapujukra a csomagot.

A polgármester a nádszegi rendőrőrs segítségét kérte, azt szeretné, ha a rendőrök gyakrabban járőröznének a faluban, ellenőrizve, betartják-e a fertőzöttek a karantént. A pozsonyvezekényiek aggódnak, így a helyi válságstáb úgy döntött, szombaton mindenképpen megismétlik náluk a tesztelést, és felkészülnek arra is, hogy a környező falvakból, ahol esetlegesen nem lesz tesztelés, is ide sereglenek majd az emberek. Zupko Tamás előzetes számításai szerint csak a következő tesztelési hétvége 3-4 ezer euróba fog kerülni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.