2021. július 12., 17:30

Testvértelepülési találkozót szervezett Füleksávoly - Képgalériával

Július 9. és 11. között négy ország képviselőinek szervezett testvértelepülési találkozót Füleksávoly önkormányzata. A Ragyolc mellett Abroncsosi üdülőközpontban a magyarországi Somoskőújfalu és Sávoly, a csehországi Deštná és a lengyelországi Spytkowice küldöttségét látták vendégül.

Testvértelepülési találkozó
Fotó: Szvorák Emese

A háromnapos rendezvény az Európai Unió „Európa a polgárokért” program támogatásával valósult meg. A találkozó résztvevői többek között kézműves foglalkozásokon vehettek részt, ellátogattak a somoskői várba, megtekintették a füleksávolyi alapiskolát és a tájházat, de a szervezők koncertekkel és kultúrműsorral is kedveskedtek a vendégeknek.

Testvértelepülési találkozó
Fotó:  Szvorák Emese
Testvértelepülési találkozó
Fotó:  Szvorák Emese
Testvértelepülési találkozó
Fotó:  Szvorák Emese
Testvértelepülési találkozó
Fotó:  Szvorák Emese

Dr. Tóth László, Somoskőújfalu polgármestere portálunknak elmondta, a találkozás önmagában is nagy lehetőség, hiszen tapasztalatokat tudnak cserélni, elképzeléseket tudnak egyeztetni a jövőre nézve, és minden évben új elemmel bővül a kapcsolat. Idén a szociális területek és az esélyegyenlőség témáját járták körül részletesebben.

A találkozón a kulturális értékek és a helyi sajátosságok bemutatása mellett az Európai Uniót érintő témák is megvitatásra kerültek. A projektpartnerek többek között a többnyelvűség kérdéséről, a globális klímaváltozásról, a társadalmi biztonság problematikájáról, valamint a szociális kihívásokról is eszmecserét folytattak.

Testvértelepülési találkozó
Fotó:  Szvorák Emese
Testvértelepülési találkozó
Fotó:  Szvorák Emese

„Nem csak egyszerűen a szociális helyzeteknek az összehasonlítását végezzük most, hanem próbálunk olyan egységes megoldásokat, illetve megoldási javaslatokat keresni közösen, ami elősegíti a kirekesztés kiküszöbölését, a hátrányos helyzetű csoportok bekapcsolását az önkormányzatok, a falu életébe. Szeretnénk elősegíteni, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek, ami tulajdonképpen minden településnél jellemzőek, minél kisebb mértéket öltsenek”- nyilatkozta Lőrincz Mária, fejlesztési szakember, a Középső Ipoly-mente Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója.

Hozzátette továbbá: amikor ilyen témákról beszélgetnek, előjönnek más-más szemszögek, és nagyon jó tapasztalattal szolgál mindenki számára, ha meghallgatja a másik fél elképzeléseit, illetve igényeit is.

Ferencz Gyula, Füleksávoly polgármestere örömét fejezte ki, hogy ilyen jó a települések közötti kapcsolat, és bízik abban, hogy még nagyon sokáig így marad. 2013-ban a magyarországi Somoskőújfalu és Sávoly, valamint a horvátországi Kopács község lett Füleksávoly partnere. 2017-ben pedig a csehországi Deštná és a lengyelországi Spytkowice településekkel tették hivatalossá az együttműködést. Azóta kölcsönösen jelen vannak egymás rendezvényein, és ápolják a nemzetközi baráti kapcsolatokat.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.