Tehetséggondozás: a kulturális örökség megőrzése, gazdagítása
Horváth Diana közel két évtizede tevékenykedik a zselízi Franz Schubert Művészeti Alapiskola énektanáraként. Öt éve immár igazgatóként irányítja az intézményt, amelynek működéséről és szerepéről kérdeztük, de beszéltünk a zenei oktatás jövőjéről, tehetséggondozásról és Schubert szellemiségéről is.

Mióta dolgozik a zselízi Franz Schubert Művészeti Alapiskolában, s mióta tölti be az igazgatói pozíciót?
Leírni is nehéz, de jövőre lesz két évtizede, hogy (első) énektanárként kezdtem el dolgozni abban az iskolában, ahol annak idején diákként a zongora szakot be sem fejeztem. Hamar kiderült, hogy nem ez lesz az én utam. Énekelni viszont nagyon szerettem, s erre több tanárom is felfigyelt. Ők sorra egyengették utamat, míg végül visszakerültem oda, ahonnan elindultam.
Tizenöt év tanítás után 2019-ben vettem át a stafétabotot az igazgatói posztot akkor már 35 éve betöltő elődömtől, Klimo Gyulától.
Mi motiválta, hogy igazgatóként vállalja ezt a felelősségteljes feladatot?
A művészeti iskola igazgatói posztjára való jelentkezés nem volt könnyű döntés, melyben számos tényező játszott szerepet. Elsősorban hatalmas felelősség, amely elvárásokkal és kihívásokkal jár, másrészt viszont nagy megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen hosszú ideig szolgáló igazgatótól vehettem át a vezetést.
Milyen személyes célokat tűzött ki maga elé az igazgatói pozícióban?
A technológia előre haladásának pótolhatatlan szerepe van a művészeti nevelésben is. Az interaktív eszközök, a digitális szoftverek és az online platformok mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a diákok még kreatívabbak és elkötelezettebbek legyenek. Elsődleges célom tehát a digitalizáció fejlesztése volt az iskolában, mind a diákok, mind a pedagógusok munkáját tekintve. Emellett nagyobb hangsúlyt szerettem volna fektetni kulturális örökségünk megőrzésére és terjesztésére, különös tekintettel Zselíz város örökségére, mely szorosan fűződik iskolánk névadójához, Franz Schuberthez.
Milyen változások történtek az intézményben az igazgatósága alatt?
A legkiemelkedőbb változás a tanítási folyamat korszerűsítése volt, különösen az elektronikus alkalmazások, például az elektronikus osztálykönyv és ellenőrző bevezetése, valamint az iskola honlapjának létrehozása, ahol a szülők és a nyilvánosság számára elérhetőbbé tettük az iskola tevékenységeiről, közelgő rendezvényeiről és diákjaink eredményeiről szóló információkat.
Nagyobb hangsúlyt fektettünk tanítóink továbbképzésére, hogy lépést tudjanak tartani a technológia fejlődésével és a modern oktatási módszerekkel.
Hogy iskolánk még vonzóbb legyen, lehetőséget biztosítottunk diákjaink számára, hogy különböző mesterkurzusokon vehessenek részt. Nem utolsó sorban az iskola felszerelésének, bútorzatának korszerűsítésére is sor került.
Milyen kihívásokkal szembesült intézményvezetőként?
Valamivel több mint fél évnyi igazgatóságom után egy olyan helyzetben találtam magam, amire senki sem volt felkészülve. A járványhelyzet számos váratlan kihívást hozott magával, különösen az oktatási intézmények számára. Gyorsan át kellett állni a távoktatásra, ami technológiai és logisztikai nehézségeket is jelentett, viszont megtanított reagálni a folyamatosan változó helyzetre és rugalmasan alkalmazkodni az új kihívásokhoz. Ez alatt az időszak alatt iskolánk költözni kényszerült, ami önmagában is megterhelő feladat, hát még egy járványhelyzetben. Komoly anyagi és emberi erőforrások bebiztosítását kellett megoldani.
Milyen tervei vannak a művészeti alapiskola további fejlesztésével kapcsolatban?
Az elkövetkező öt évben elsősorban a már elért céljaimat szeretném tökéletesíteni, bővíteni. A fentebb említettek mellett gondolok itt különböző nemzetközi csereprogramok és kiállítások szervezésére, további együttműködések kialakítására más művészeti intézményekkel, galériákkal és művészekkel, illetve workshopok és művészeti táborok szervezésére. A legnagyobb kihívás valószínűleg az iskola megfelelő épületbe való átköltöztetése lesz.
Milyen kapcsolatot ápolnak a helyi iskolákkal, óvodákkal?
Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mivel mind az óvodákkal, mind az iskolákkal nagyon jó az együttműködés. Számunkra kulcsfontosságú, hogy szoros kapcsolatot tartsunk fenn Zselíz város tanintézményeivel, hiszen az ő diákjaik a mi diákjaink is. Nagy előnyt jelentett számunkra, hogy ideiglenesen a városi óvoda objektumába lettünk áthelyezve, így évente több alkalommal szerveztünk közös programokat az óvodásokkal. Ezenkívül már hagyománynak számít, hogy a tanév végén nevelői koncertet adunk a magyar tanítási nyelvű alapiskola diákjai számára.
Hogyan látja a művészeti alapiskola szerepét a tehetséges fiatalok felfedezésében és támogatásában?
Támogatni a tehetségeket egyenlő a kulturális örökség megőrzésével és gazdagításával. Azzal, hogy lehetőséget kapnak arra, hogy kibontakoztassák képességeiket, szárnyakat kapnak, ezzel akár új és értékes műalkotások születhetnek.
Véleménye szerint milyen kihívásokkal szembesül a zenei oktatás napjainkban?
A zenei oktatás kihívásai valóban sokrétűek és összetettek. A korlátozott anyagi háttér és a jól képzett tanárok hiánya igencsak hátráltató probléma. Személy szerint mégis úgy gondolom, hogy a legnagyobb kihívás a technológiai változások és a motiváció hiánya.
A technológia gyors fejlődése lehetőséget ad arra, hogy a zenei oktatás interaktívabb és elérhetőbb legyen, de egyben akadályt is jelent a hagyományos módszerek megőrzésében.
Ezekhez a változásokhoz nekünk is alkalmazkodnunk kellett, így a klasszikus zene mellett a modern, a jazz és a populáris zene is helyet kapott az oktatásban, amely a diákok érdeklődési köréhez igazodik.
Milyen oktatási programokat, lehetőségeket kínálnak az érdeklődőknek, illetve a tehetséges diákoknak?
Művészeti alapiskolánk zene, tánc és képzőművészeti ágakban nyújt oktatást. Zenei tagozatunk zongora, keyboard, gitár, hegedű, furulya, szaxofon, klarinét és szólóének egyéni tanulását foglalja magába. Ezen szakon belül diákjaink zeneelméleti, zenekari, kamarazenei és kóruséneklési csoportos órákon is részt vesznek. A képzőművészeti ág érdeklődői a festészet, a grafika, a szobrászat, a kerámia és egyéb vizuális művészetek technikáit sajátíthatják el. Táncművészeti szakunk diákjai a klasszikus balett, a néptánc, a modern tánc, a jazz és a kortárs tánc ágazataiban fejleszthetik tehetségüket.
A legtehetségesebb fiatalok különböző járási, országos és nemzetközi művészeti versenyeken mérettetik meg magukat, nyári művészeti táborokban, workshopokon intenzív képzéseken vehetnek részt. A továbbtanulási lehetőségek szempontjából felkészítjük diákjainkat a művészeti középiskolákba, konzervatóriumokba és felsőoktatási intézményekbe való felvételire.
Milyen szerepet játszik az intézményük a város kulturális életében?
Iskolánk évente több mint harminc kulturális esemény aktív résztvevője, illetve szervezője. Az iskolai koncertek, tematikus nyilvános koncertek, kiállítások, workshopok, fesztiválok és városi napok nemcsak a diákok számára nyújtanak értékes tapasztalatokat, hanem hozzájárulnak ahhoz, hogy a város lakosai közelebb kerülhessenek a művészetekhez és változatos kulturális élményben részesüljenek.
Meglátása szerint hogyan lehetne még vonzóbbá tenni a zenei oktatást a fiatalok számára?
Ez egy nehéz kérdés. Manapság már az interaktív tanítási módszerek széles skálája áll rendelkezésünkre, ami a hagyományos oktatási módszerek mellett élvezetesebbé teszi a tanulást. Mégis úgy látom, hogy a közös élmények: a közös zenélés, zenekarok, kórusok működtetése motiválja leginkább a fiatalokat arra, hogy aktívabban vegyenek részt a zenei programokban. Lehetőséget kell adni számukra, hogy zenekarokat alapítsanak vagy saját koncertet szervezzenek. Ugyanúgy inspiráló lehet egy híres zenésszel vagy egy sikeres volt diákkal való találkozás egy mesterkurzus keretén belül. A lényeg, hogy a fiatalok önszántukból érdeklődjenek a zene iránt.
Milyen módon próbálják megőrizni Franz Schubert szellemiségét az iskolában?
Az iskola zenei programjában rendszeresen szerepelnek Schubert művei, így a diákok megismerkedhetnek a zeneszerző munkásságával és stílusával. Ezenkívül aktív résztvevői vagyunk az évente megrendezett Schubert Festnek.
Megjelent a Magyar7 2024/40. számában.
