Tavaly 360 roncs tűnt el Kassa utcáiról
Az elmúlt év során összesen 360 közterületen álló elhagyott autó, illetve autóroncs tűnt el Kassa utcáiról – közölte a városi önkormányzat, amely tavaly ebből a célból egy gyűjtőparkolót hozott létre.
A legtöbb roncs a Nyugat városrészben volt (93), ezt követte a Dél (49), az Észak (48) és a KVP lakótelep (43). Az esetek többségében a tulajdonosok a figyelmeztetésünket követően maguk távolították el a járműveket, 36 autót pedig a Kassai Városi Lakásgazdálkodási Vállalat (BPMK) telephelyén üzemelő speciális parkolóba szállítottak el.
A 82 férőhelyes gyűjtőparkoló tavaly május óta működik, a város 840 ezer eurót fektetett a kialakításába. Elsősorban az elszállított roncs járművek ideiglenes elhelyezésére szolgál, amelyek egyébként parkolóhelyeket foglalnának Kassa utcáin.
„Hosszú ideje érkeztek lakossági jelzések arról, hogy az autóroncsok rontják a közterek állapotát. Megoldást kerestünk arra, hogyan tudnánk ezt a szolgáltatást saját hatáskörben biztosítani és felgyorsítani a folyamatot. Ez az elmúlt hónapokban sikerült, melynek eredményeként több a parkolóhely, különösen a lakótelepeken, és tisztábbak az utcák” – fogalmazott Jaroslav Polaček főpolgármester.
Amennyiben egy jármű több mint fél éve nem rendelkezik érvényes műszaki vagy környezetvédelmi vizsgával, a város – mint az út kezelője – elrendelheti annak eltávolítását a közútról. A lakosok a [email protected] e-mail-címen tehetnek bejelentést ilyen járműről. A városi hivatal útkezelési osztálya ügyiratot nyit, megállapítja a tulajdonost és felszólítja a jármű eltávolítására. Ha a megadott határidőn belül ezt nem tesz meg, a BPMK a járművet a gyűjtőparkolóba szállítja. Ha a tulajdonos ezután sem jelentkezik, a város felveszi a kapcsolatot a Kassai Járási Hivatallal, amely határozatot hoz arról, hogy az adott jármű tulajdonjoga az államra, illetve Kassa városára száll át. Ezt követően a járművet újrahasznosítják.