Tárlatnyitóval ünnepelt a 135 éves komáromi múzeum
Új kincsek a múzeumban - Válogatás a 135 éves múzeum szerzeményeiből és a restaurált műtárgyaiból címmel nyílt kiállítás június 4-én kora este a Duna Menti Múzeumban. A tárlat közös megtekintése előtt Csütörtöky József múzeumigazgató a díszteremben helyet foglaló látogatók előtt ismertette az intézményben 1886 óta végzett sokrétű munkát. Az ünnepségen, amely végén emléklapokat adtak át a gyűjteményt gyarapító személyeknek, közreműködtek a Komáromi Művészeti Alapiskola pedagógusai.

A direktor elmondta, hogy a múzeumi tevékenység 3 alappillére (gyűjtés, feldolgozás, bemutatás) közül legfontosabb a gyűjtemények létrehozása és folyamatos gyarapítása, amivel hidat alkotnak a jelen, múlt és jövő között. Már a 19. században létesült múzeumok is a gyűjteményeiket főleg ajándékozás és vásárlás útján bővítették.
Az 1886 decemberében alapított Komárom Vármegyei és Komáromi Városi Történeti és Régészeti Egylet gyűjteménye 1887-ben 966 odaajándékozott tárggyal gazdagodott, a tagdíjakból pedig 8 régészeti tárgyat vettek. A történeti gyűjteményükbe került egy jelentős kincs: W. J. Blaeu 1603-ban Amszterdamban készült éggömbje is.
A történeti emlékek és régészeti leletek után természet- és néprajzi, valamint képzőművészeti értékekkel is gazdagodtak. 1886 és 1918 között a múzeum gyűjtőterülete Komárom vármegye volt, ami később a Komáromi járásra szűkült. 1970-től a múzeum alapítója a Nyugat-Szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság lett, s a gyűjtőterület a környező járásokra ugyancsak kiterjedt. Majd 1991 és 2007 között az intézmény országos hatáskörrel is rendelkezett: a hazai magyar kultúra múzeumi dokumentálását is végezhette.
2008-ban újabb változás követezett be: azóta a néprajzi emlékeket Nyitra megyében, a történeti tárgyakat és régészeti leleteket a Komáromi járásban gyűjthetik, a természettudománmyi kutatómunkát pedig a Komáromi és Érsekújvári járásban végezhetik. 2018 óta pedig évi 5 ezer eurós célirányos támogatást kapnak gyűjteményük bővítésére és restaurálásra. Annak köszönhetően rendezhették az új szerzeményeiket bemutató jubileumi tárlatukat is.
Míg 1995-ben a birtokukban 127 863 tárgy volt, 2020 végén a gyűjteményeiket már 155 572 tárgy képezte, s a 4 épületben levő raktáraik megteltek. Évente több mint 100 tárgyat újítanak fel. Íme néhány olyan restaurált műtárgy, amelyekkel az elmúlt tíz évben gazdagodtak: Magyarország 1887-es méretes vízrajzi térképe, az említett 1603-ból származó éggömb, komáromi tulipános ládák, céhlevelek, a helyi német polgárőrség 1810-beli zászlaja, több értékes festmény...
Az új tárlatanyagot a következő múzeumi szakemberek állították össze: régészet – Csuthy András és Marek Gere, néprajz – Sipos Anna és Gaál Ida, botanika – Dorotovič Csilla, zoológia – Bucz Veronika, képzőművészet – Szabó Csekei Tímea, történeti gyűjtemény – Galo Vilmos és Vanya Péter, közreműködött Gálik Éva restaurátor és Deminger Hajnalka konzervátor.
Az ünnepség végén a múzeumigazgató a hálájuk jeleként emléklapokat adott át a gyűjteményt gyarapító személyeknek, majd a résztvevők szemrevételezték a mutatós és tartalmas földszinti kiállítást. A Duna Menti Múzeum a nyári nyitvatartás szerint, vagyis szeptember végéig, keddtől szombatig, 9-17 óra között látogatható. A világjárvány miatti kényszerű zárvatartás után a családoknak és a diákcsoportoknak is érdemes betérniük a nagymúltú intézménybe, s megcsodálni annak újabb kincseit.
