2020. augusztus 4., 14:07

Táborpótló napok és egyéb alkalmak Bátorkeszin

Bár a Bátorkeszi Református Egyházközség a koronavírus-járvány miatt szünetelteti az előző nyarak során megszokott ifjúsági és gyermektáborait, ám e korosztály lelkigondozásáról és tartalmas szórakoztatásáról idén sem mondanak le – tájékoztatta a ma7-et Czinke Tímea bátorkeszi református lelkész.

Galéria
+3 kép a galériában
A TiniBátor résztvevői
Fotó: Firesz - Duna Mente

„Mivel munkánk fontos területe a gyerekek és ifik körében végzendő missziós szolgálat, ezért arról a járvány idején sem mondunk le. A korábbi ottalvós nyári táborainkba mindig sok településről érkeztek résztvevők, s azok megtartása a jelenlegi helyzetben növelhetné a fertőzésveszélyt, emiatt azok elmaradnak. Ellenben szeretettel fogadjuk a jelentkezéseket az augusztus 7-én 9-től fél 5-ig a templomunk melletti Fireszke-központban megrendezendő táborpótló gyermeknapunkra, amellyel legalább egy napra a 4-13 éves helyi vakációzókra felügyelő szülők, nagyszülők válláról szeretnék levenni a terhet“ - tudtuk meg tőle.

Elmondta: pénteken délelőtt majd közösen dicsőítő énekeket énekelnek, játszanak, kézimunkáznak, üzenet értékű aranymondást tanulnak és a bibliai történetre hangolódnak. Ez alkalomra Lukács evangéliumából az irgalmas szamaritánus történetét választotta ki. Délután pedig a vágfarkasdi református missziós csoport tagjait fogadják, akik az uzsonnáig foglalkoznak a kicsikkel.

„Az e korosztálynak korábban megtartott táborainkba általában 60 gyermeket szoktak hozni. Lehet, hogy a járvány miatt most kevesebben jönnek, de az érdeklődő családokat ezúton is megnyugtatom, hogy odafigyelünk a higiéniai előírások betartására – egyebek mellett a helyi pékségből számukra biztosított finomságok kapcsán is. Csütörtökig fogadjuk a jelentkezéseket. Vasárnap fél 11-re pedig az általam tartandó rendezvényzáró családi istentiszteletre várjuk mindnyájukat a templomunkba“ - ecsetelte a részleteket.

Arról is beszámolt, hogy július 25-én a Firesz Duna Mente főszervezésében, a 13-18 éveseknek a hagyományos Tini-tábor helyett TiniBátort tartottak: „A környező helységekből meglepően sok, 82 ifi érkezett az alkalomra. A főszervező dicsőítő zenekarával együtt sok szép dalt énekeltek, az általam tartott közös áhítaton és tartalmas játékokban vettek részt. Sámson életéről egy előadás hangzott el Édes János és neje, Tünde tolmácsolásában“.

Egyúttal a kóruszene kedvelőit meghívta egy augusztus 23-i koncertre: „Azon a vasárnapi istentiszteleten majd a Firesz Cantate Domino nevű, fiatal felnőttekből álló kórusa is szolgál. Annak tagjai negyedévente háromnapos kórushétvégéket szoktak tartani Felvidék-szerte, s érdemes meghallgatni az élvezetes, lélekemelő dalaikat. A saját lemezekkel is rendelkező énekkart 1997-ben Ágh Tibor népdalgyűjtő-karnagy alapította“.

Hozzáfűzte: ha a hazai járványhelyzet lehetővé teszi, szeptember 26-án konfirmandus találkozót, október 1-4. között pedig konfirmandus hétvégét szeretnének tartani a Fireszke-központban az egyházmegye fiataljai számára.

Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.