2021. július 26., 20:40

Szövőtábor nyílt Kisújfalun. Még lehet csatlakozni!

Ma reggel ötnapos szövőtábor nyílt a kisújfalui nappali foglalkoztatóban, ahol az érdeklődők elsajátíthatják ezt az ősi mesterséget. A munkatársak elkötelezettek a hagyományok átörökítésében, ezért amikor látták, többen csak munka után tudnak részt venni a tábor életében, vállalták a késő estébe nyúló foglakozásokat is.

szövőtábor
Mátyás Etelka, aki először ül szövőszéknél, az alapokkal ismerkedik
Fotó: Bokor Klára
Aki a múltból él, a jövőjét építi

Ezzel a mottóval nyitotta meg Geri Valéria, a község polgármestere, a Jövő 2000 Alapítvány kuratóriumának elnöke a tábor kapuit. Elmondta, van igény a régióban a szövés elsajátítása iránt. Biztosította a résztvevőket, a foglalkoztató munkatársainak segítségével, mindenki megtanulja nem csak a szövés alapjait, de ennél sokkal többet is. A szövőtábor a KULTMINOR és a muzslai székhelyű Jövő 2000 Alapítvány támogatásával valósul meg. Alapítványi támogatásból sikerült az alapanyagokat finanszírozni, a foglalkozások négy szövőszéken folynak.

szövőtábor
Mészáros Béla a Jövő 2000 Alapítvány ügyvezető igazgatója. Az alapítvány jövőre lesz 25 éves és a kezdetektől töretlen intenzitással tevékenykedik. Tőle jobbra Geri Valéria Kisújfalu polgármestere, a Jövő 2000 Alapítvány kuratóriumának elnöke.
Fotó:  Bokor Klára

„Az első szövőszékre még a budapesti Vaterán licitáltam, amit saját magam hoztam el egy idős hölgytől és Balogh Ildikóval, a nagyölvedi foglalkoztató vezetőjével raktuk össze. A másik kettőt egy Léva melletti kis faluból sikerült beszereznünk, a negyedik, készítői által Öcsinek nevezett szövőszék pedig a pápai Lőrinc Műhelyben készült. Ez már mintát is tud szőni, sőt összecsukható és hordozható” – mondta el Geri Valéria.

Hozzátette, bíznak benne, a táborral hagyományt teremtenek és lesznek még táborok akár a téli hónapokban is.

szövőtábor
Türelem kell a szövéshez, de olyan belső nyugalmat ad, ami megfizethetetlen
Fotó:  Bokor Klára

Szabó Márta a nappali foglalkoztató vezetője kifejtette, egyelőre 15-en jelentkeztek a táborba, de a hét folyamán van még lehetőség a csatlakozásra. Jöhetnek az érdeklődők egy napra, vagy csak az esti órákban is.

„Aki az egyik szövőszéken megtanul szőni, az fog tudni mindegyiken. A szövés technikáját úgy három órán belül meg lehet tanulni, idő és türelem az alkotáshoz kell. Készülnek a szövőszékeken szőnyegek, abroszok, törlőkendők, de táska, neszesszer és egyéb tárgyak alapanyagi is. A legfiatalabb résztvevő 12 éves, van pár fiatal, de a legtöbb az ötven év körüli. Természetesen a foglalkoztató törzsgárdájában vannak 70-80 évesek is” – sorolta a táborvezető.

szövőtábor
Aki éppen nem sző, az egyéb kézműves technikákat is kipróbálhat
Fotó:  Bokor Klára

Kitért arra is, a nyári szünidőben sokszor fogadnak be pár napra olyan gyerekeket, akik felügyeletét a szülők nem tudják ellátni. Látogatják őket az itt nyaraló gyerekek is, valamint a környék táborainak lakói. Ők egész nap kézműveskedhetnek a táborban és természetesen a szövést is kipróbálhatják. Büszkén említi, a kisújfalui gyerekek szinte mindegyike tud már szőni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.