Szögedi Anna lett az idei felvidéki női példakép
A Femine Fortis – Erős Nők polgári társulás idén hatodik alkalommal adományozott Példakép-díjat az olyan értékeket megjelenítő nőknek, akikre önfeláldozó munkájuk kapcsán felnézhet a felvidéki magyarság. A döntés értelmében Szögedi Anna, Tornalja város polgármestere érdemelte ki a megtisztelő elismerést.

A járványhelyzet miatt idén is szűk körben, de ünnepélyes keretek között adta át a Femine Fortis elnöksége a kitüntetést. A szervezet nevében Zupko Mária elnökségi tag köszöntötte az egybegyűlteket, majd Agócs Attila, Fülek polgármestere mondott ünnepi beszédet.
Gergely Papp Adrianna a díj alapításának okát ismertette röviden. Elmondta, azokat a nőket szeretnék még inkább a köztudatba emelni, akiknek sokrétű feladataik mellett jut idejük a közéleti szerepvállalásra is.
- emelte ki.
Ezután Hervay Rozália ismertette az eddigi kitüntetetteket, majd Németh Gabriella méltatta az idei díjazottat.
Szögedi Anna közéleti pályája rendkívül aktív, eredményekben gazdag. Iskolaigazgatóként Szlovákia egyik legnagyobb magyar tanítási nyelvű alapiskolájában ért el sikereket. Járási, illetve megyei elöljáróként, valamint megyei képviselőként is nagy érdemeket szerzett a tornaljai tanintézmények és a városi beruházások, fejlesztések terén.
- hangzott el a laudációban.
Polgármesteri teendői mellett Szögedi Anna aktív tagja az MKP-nak is. Évekig volt a párt járási elnökségének elnöke és az OT tagja. Hivatalból és magánemberként is erkölcsileg és anyagilag támogatja a Csemadok helyi alapszervezetének és területi választmányának tevékenységét. Igazi integráló személyiség, aki élvezi a helyi szlovák lakosság és a roma kisebbség bizalmát is.
Szögedi Anna elmondta, nagyon jó érzéssel tölti el, hogy nőktől kapta meg a kitüntetést.
- nyilatkozta a díjazott, akinek az elnökség nevében Neszméri Tünde és Zupko Mária adták át a kitüntetést. A gyöngyből készült nyakék, amelyen a Femine Fortis logója látható, Benko Tünde alkotása.
„Azt gondolom, hogy ha mi ilyen példákat tudunk felhozni, az a többi nőnek is erőt ad ahhoz, hogy az álmaikat, a vágyaikat megvalósítsák. Mert álmok és vágyak nélkül nem tudunk élni, az hajt minket előre. És hogyha ilyen példáink vannak, akkor hiszem, hogy a felvidéki magyarságnak is szebb jövője lesz itt a szülőföldjén”- tette hozzá Neszméri Tünde, a polgári társulás elnöke.
