Szobraink sorsa közösségünk sorsa
Nagy érdeklődés mellett tartották meg Orosz Örs: Szoborsorsaink címmel megjelent könyvének ősbemutatóját Rimaszombatban. A kötetről, illetve az értékmentésről is szólt a szerző, és azt is megtudtuk, hogy milyen fázisban van két, több mint száz éve ledöntött magyar emlékmű köztéri kihelyezése.
Van egy sajátos kötődése a gömöri régióhoz, amelyet a második hazájának tekint, kezdte mondandóját a Sine Metu Polgári Társulás elnöke, a Gombaszögi Nyári Tábor fő szervezője.
A szimbólumsorsokkal prágai egyetemi évei alatt kezdett el foglalkozni. Csehországban ekkortájt kezdődött meg a szudétanémet múlt feldolgozása, a szembenézés a kitelepítésekkel és a tömeggyilkosságokkal, s bízott benne, hogy valami hasonló történhet a felvidéki magyarság vonatkozásában is, mert itt is rengeteg az elvarratlan történet. A Sine Metu Polgári Társulás tagjaival eldöntötték, hogy a nyári tábor szezonális szervezésén túl évközben elkezdik az értékmentő munkát. Első volt a sorban Tompa Mihály feketehegyi mellszobrának újraalkotása és felállítása a reformáció 500. évfordulója alkalmából. Ezt követte a kassai honvédszoborcsoport egyetlen ismert darabjának megtalálása, kiásása és kiállítása, illetve a selmecbányai honvédszobor talapzatának újraállítása Gombaszögön Trianon századik évfordulóján. Ezekről részletesebben is olvashatunk a könyvben, de lássuk, még mit tartalmaz a vaskos, több mint négyszáz oldalas kiadvány.
Húsz éve kezdte el rendszeresen gyűjteni a korabeli képeslapokat, a lerombolt emlékművek és szobrok tematikáját kutatni. A monográfiában közel száz köztéri szobor, dombormű, emléktábla és további emlékjel története olvasható mintegy ezer fényképpel illusztrálva. Az összeállítás meglehetősen szubjektív, tematikailag viszont négy különálló fejezetre osztható.
Ezek közül kettő, a dévényi és a nyitrai, az Árpád vezérnek és Huba vezérnek dedikált emlékmű volt a Felvidéken, amelyek történetéről és ledöntéséről is sok érdekességet megtudhatunk a könyvből. Ebben a részben olvashatunk az Egenhoffer Teréz hegymászónő által készíttetett csaknem másfél mázsás emléktábláról, amelyet egy 35 főből álló hegymászócsapat cipelt fel a Gerlachfalvi-csúcsra (amelyet éppen a milleniumot követően neveztek át Ferenc József-csúcsra), de itt olvashatunk a mecenzéfi német nyelvű emlékműről is.
A második fejezet a szabadságharcok emlékjeleit veszi sorra. Ide tartozik a legtöbb szócikk, ez a könyv legterjedelmesebb része. A magyar szuverenitásért folytatott küzdelem emlékei találhatók meg benne a branyiszkói csatától Rákóczi Ferenc zólyomi szobráig, de ide kerültek a Petőfi-emlékek is, csakúgy, mint Tompa Mihály és Jókai Mór emlékezete.
Az utolsó, negyedik fejezet az egyéb magyar vonatkozású emlékeket vonultatja fel, amelyek közé főként a magyar turisztikai desztinációk és a fürdőhelyek emlékei kerültek be. A nyilvánosság számára talán ezek a legkevésbé ismertek (mint például Hajts Béla latin nyelvű bronz emléktáblája, amely a Szlovák Paradicsomban található). Függelékként pedig két gömöri falu bronzszobra tárul elénk az utolsó oldalakon: az egyik Pósa Lajos nemesradnóti emlékműve, a másik pedig Mátyás király sajógömöri szobra.
A könyvet bemutató közönségtalálkozón szó volt a 2020-ban felfedezett roskoványi honvédemlékmű sorsáról is. Az 1848–49-es szabadságharc leverése után alig másfél évvel, a legnagyobb abszolutista elnyomás közepette felállított koszorúzott csonka oszlopot a cseh-szlovák impériumváltás során döntötték le, majd a helyiek betemették.
Hasonlóan hányatott sorsa volt a lőcsei honvédszobornak is, melynek darabjai 98 éven át feküdtek a Szepesi Múzeum raktárában. Ma már ott tartunk, hogy a gombaszögi Bebek-kempingben ékeskedik az újraöntött szobor, Lőcsén pedig könyvet és kiállítást is szenteltek a szobordöntésnek, valamint három telekjavaslat érkezett a várostól a Honvédemlékmű újbóli felállítására.
Orosz ezek példáján rámutatott arra, hogy beindult egyfajta változás a társadalomban, s így megtörténhet bizonyos fokú rehabilitáció, ami harminc éve még elképzelhetetlen volt.
Szerinte az egymás tisztelete és a megbékélés felé vezető utat jelzi, hogy már nemcsak a régi problémák megoldására van fogadókészség a szlovákság körében, hanem közösen vagyunk képesek régi-új szimbólumokat teremteni.
A rimaszombati könyvbemutató a Pósa Lajos Társaság szervezésében valósult meg, s a könyvet azóta már a miskolci Felvidék Házban is bemutatták. A könyv Orosz Örs, a Méry Ratio Kiadó, valamint a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány gondozásában jelent meg.
Megjelent a MAGYAR7 hetilap 27. számában.
