2019. augusztus 10., 13:32

Színes forgatag a Galántai Vásáron - VIDEÓVAL

Ma estig várja látogatóit a hagyományos Galántai Vásár. Az idén harmincötödik évfordulóját ünneplő forgatag központi helyet foglal el a mátyusföldi rendezvények sorában.

gavasar3.jpg
Galéria
+10 kép a galériában
Fotó: Horváth Szomolai Andrea

A nyár utolsó hónapjára jellemző meleg, viharos időjárás ezúttal sem kímélte a mátyusföldi vásárt, a megnyitót megelőző éjszakán orkán erejű szél és zápor csapott le a régióra, Galántán is nagy természeti károkat okozva.

A város vezetősége, a szervezetek és az önkéntesek azonban úrrá lettek a helyzeten, és már a csütörtöki hajnali óráktól elkezdődött a viharkárok eltakarítása, így a Galántai Vásár forgataga idén is zavartalanul folyhatott. A rendezvényt augusztus 8-én csütörtökön nyitották meg a hagyományos vásári felvonulással és a politikai élet képviselőinek, valamint a magyar és lengyel testvérvárosok küldötteinek köszöntésével.

 

Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

A felújítás alatt álló neogótikus Esterházy kastély udvarán és pompás kertjében egyedi kézművesportékákkal és megragadó élményekkel lehetnek gazdagabbak a vásározók. A Fringia hagyományőrző egyesület tagjai az Esterházy grófok korát elevenítik meg, bemutatókkal és íjászkodással szórakoztatják a jelenlevőket. Az ízlelőszerveket ínycsiklandó falatok és markáns, aromás borok elégítik ki. A vásár pénteki napján a hagyományos gasztronómiai versenyre is sor került.

A Galántai Vásár programkínálatába a tavalyi évtől aktívan bekapcsolódik a helyi honismereti múzeum is. Ezúttal a Kuttyomfitty Társulat Mátyás az igazságos interaktív meseelőadása nyitotta meg a múzeumi vásáros napokat. Azt, hogy a kultúrára nagy igény van, megmutatta az a tény is, hogy a társulat előadására az egész kistérségből érkeztek a családok, színültig megtelt a múzeum udvara, a gyerekek pedig nagy örömmel kapcsolódtak be az előadásba. A múzeumban a régió kézművesei is tartottak foglalkozásokat.

 

Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

A helyi piactéren sörfesztivál és körhinták várták a szórakozni vágyókat. Igazi újdonságnak számít a város főterén megjelent legókockákból kirakott Galánta felirat, amelynél minden vásározó szívesen fotózkodik.

Augusztus 10-én, a rendezvény zárónapján, este hétkor kerül sor a tótkomlósi Komlós folklórcsoport fellépésére. A késő esti órákban Charlie kínálja a dupla whiskey-t jéggel a magyar retro zenét kedvelő közönségnek.

 

Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

 

Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

 

Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

 

Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

 

Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

 

Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

 

Fotó:  Horváth Szomolai Andrea
gavasar3.jpg
Galéria
+10 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.