2023. november 9., 19:38

Száznyolcvan éve született Baloghy Dezső

2023 szeptemberében Ipolybalog Község Önkormányzata és a Palóc Társaság jóvoltából a helyi Községi Múzeum udvarán kapott emléktáblát a település jeles személyisége, a 180 éve született Baloghy Dezső.

Baloghy Dezső
Fotó: Kaszmán Zoltán

Amint azt Szinnyei József, a Magyar írók élete és munkái című kiadványában feleleveníti, Baloghy Dezső történész, levéltáros, nyelvész és költő 1843. november 29-én született Baloghy Lajos földbirtokos és Prónay Jozéfa gyermekeként: „Hat éves korától gyámja Prónay Emilia, férjezett farádi Veres Istvánné házánál Szügyben neveltetett; a gymnasiumot 1853-ban kezdte és Losonczon, Rimaszombatban, Pesten, Nagy-Kőrösön végezte. 1864-ben mint katona Olaszországba ment és mint huszárhadnagy részt vett az 1866. custozzai csatában. Innét megkerülve a magyar határokat, negyed évig tartott lovas marssal Galicziába Bržezanba jutott. 1867 tavaszán megvált a hadseregtől és mezei gazda lett, 1875. segédszolgabiró Tarjánban és Füleken, 1886 óta nógrádmegyei levéltárnok.”

Foglalkozott a magyarság őstörténetével, az ősi magyar hitvilággal, továbbá az első magyar nyelvtörténeti dokumentumok vizsgálatával. Kutatásai közben 150 darab magyar nyelvtörténeti ritkaságot másolt és küldött a Magyar Tudományos Akadémiának; írt cikkeket a Borászati Füzetekbe és a Közigazgatási Lapokba is.

Részben történelmi, részben szépirodalmi munkásságával a Bolond Istók, a Magyar Nyelv, a Magyar Nyelvőr és az Etnographia című lapok színvonalát is emelte. Két kötetben megjelent regényét Az Ordaskeőy család címmel Miskolcon adták ki, Az ember őstörténete nyomozva a magyar nyelvben című munkája pedig Budapesten jelent meg. Verseit is sajtó alá rendezte, 100 eredeti magyar népdal című kiadványa pedig 1889-ben Balassagyarmaton jelent meg. 1916. január 31-én Balassagyarmaton halt meg.

Az ipolybalogi Községi Múzeumnál Csáky Károly helytörténész szólt Baloghy életének legfontosabb állomásairól, az épület homlokzatán elhelyezett emléktáblát pedig a falu polgármestere, Bálint Péter az emlékjelhagyás kezdeményezőjével, a Palóc Társaság elnökével, Z. Urbán Aladárral leplezte le.

A közeljövőben a helyi oktatási intézmény névadója, a kétszáz éve született Ipolyi Arnold és Budapest első főpolgármestere, a szintén ipolybalogi születésű Huszár Aladár is emléktáblát kaphat.

Megjelent a Magyar7 2023/44.számában.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.