Száz éve kiadásra várva
A Szencen élő Strešňák Gábor történész, levéltáros, múzeumigazgató szakterülete Somorja és Szenc történelme, az újkori magyar nemesség és az állambiztonság témaköre. A közelmúltban a Csemadok somorjai alapszervezetének vendégeként a pasztorációs központban tartott előadást Kisfaludy Zsigmondról és a Kisfaludy családról. Mint mondta, Somorja középkori története száz éve vár kiadásra.
A dunántúli nemes Kisfaludy család tagjai a 19. század folyamán telepedtek le Szencen, amikor a Pápáról származó Kisfaludy István néptanítóként kezdte meg munkáját a városban. Feleségül vette a helyi származású Lassú Teréziát, és hét gyermekük közül az elsőszülött Zsigmond lett Somorja múltjának kutatója.
A szenci Kisfaludy-sírokat Strešňák Gábor kezdeményezésére restaurálták, és a sírköveket központi helyre, a Szent Miklós-templom közelébe helyezték át, így a szenci magyarság már méltó körülmények között emlékezhet nemzetünk nagyjaira. A sírkövek a szenci városi értéktár részei és a város költségén voltak restaurálva.
Strešňák Gábor harmadikos egyetemista korában, szakdolgozata kapcsán végzett levéltári kutatásai során kezdett el részletesebben foglalkozni Somorja múltjával. Előadásában többször megjegyezte, hogy a városnak nagyon gazdag, ám rendezetlen levéltára van. Ez Kisfaludy Zsigmondnak – akit valójában az elődjének tart, hiszen a tudós pap szintén a középkori Somorja emlékeit kutatta – is gondot okozott. Kapocs kettőjük között az is, hogy mindketten szenci születésűek.
– A '80-as években, alapiskolás koromban a szenci városi könyvtárban Polák Margitka, volt kolléganőm, aki sajnos tavaly itthagyott bennünket, fülembe súgta, hogy Gáborka, Szencen Kisfaludy-sírokat találtunk.
– vázolta a kezdeteket a múzeumigazgató.
Zsigmond hagyatéka két levéltárban található: a vágsellyeiben a Somorja helytörténetét feldolgozó kézirata található, a maradék hagyatéka pedig a Pozsonyi Állami Levéltárban lelhető fel. Zsigmond terjedelmes kéziratának az első, befejezett része 1526-ig tart és nagyjából 280 oldalt tesz ki, a második, befejezetlen rész 1526-tól 1593-ig követi az eseményeket, és több mint 170 oldal. Zsigmond egész életében foglalkozott a témával, és maximalista lévén attól félt, hogy sose éri el azt a minőséget, amelynek alapján kiadható lenne a kézirata, de itt nem a minőségről van szó, e mögött inkább a szerénységét kell hogy lássuk, jegyezte meg Strešňák Gábor.
– Ami a letisztázott kéziratot illeti, annak van egy szöveges része, ami lábjegyzeteket tartalmaz, tehát egy korrekt történetírói munka, és van egy adaléka, amely okmánytárból áll. Sok olyan oklevél vagy egyéb középkori szöveg van benne átírva, kivonatolva magyarul, ami már nem maradt fenn eredetiben, ezért tehát nagyon jelentős a kézirat. Ilyen például az 1405-ös privilégium, amely Somorján a szabad királyi városi jogokat biztosította.
Annál is inkább, mert már évekkel korábban határozatban döntöttek úgy a somorjai városatyák, hogy ezt a kéziratot nyomtatásban is megjelentetik. A felkészült ügyvédnek volt is egy ajánlata a pozsonyi Concordia Könyvnyomda és Kiadó Vállalattól, és úgy becsülte, hogy 5-6 ezer koronába kerülne. Ugyancsak a kiadás mellé állt Khin Antal tanár, tudományos kutató, muzeológus, a somorjai múzeum alapítója, és arról tájékoztatja a városatyákat, hogy az örökösök megbízottja, Drexler Antal kanonok őrzi a kéziratot, és elővásárlási jogot biztosít Somorjának, tekintettel arra, hogy az elsősorban Somorját érdekli a legjobban. „A kéziratnak azonban általános szempontból is nagy becse van, s már ötezer koronát is ígértek érte. Szükségesnek tartom tehát, hogy Somorja azonnal lépéseket tegyen arra nézve, hogy ezen nagy értékű kézirat a község által megszereztessék, hogy ezután alkalmas időben nyomtatásban is megjelenhessen”, fogalmaz levelében Khin. Az ötezer koronát a járási hivatal is jóváhagyta.
Az 1950-es évek derekán Somorjáról Vágsellyére költöztetik a levéltárat – zárta előadását Strešňák Gábor. Egyben arra ösztönözte a somorjaiakat, hogy ne hagyják „elveszni” egykori papjuk kéziratát.
– A városi képviselő-testület segítségével talán éppen most van a megfelelő alkalom arra, hogy akár a Magyar Értéktár által nyújtott lehetőségekkel élve, lektori szakvéleménnyel kiegészítve végre megjelenhessen Kisfaludy Zsigmond kézirata, úgy, ahogy nem kis nehézségek árán a szencieknek is sikerült felújítani és méltó környezetbe helyezni a Kisfaludy-sírokat. Strešňák Gábor végül feltette a kérdést a hallgatóságnak, hogy ha egyszer lenne Somorján emléktáblája Kisfaludy Zsigmondnak, mit lehetne, vagy kellene ráírni?
– Azt mindenképpen, hogy pozsonyi őrkanonok, történetíró és lelkes honfi, de idézhetnénk kéziratának zárómondatát is, amelynek lényege, hogy a város történetének megírásával „Somorja város közönsége iránti kegyeletes érzelmeimnek nyilvános jelét adtam”.
Megjelent a Magyar7 2024/35. számában.
