Szakmai párbeszéd pedagógusoknak
A pedagóguspálya egyik legfontosabb feladata, hogy a folyamatosan változó világban is biztos irányt mutasson a felnövekvő nemzedékeknek. E gondolat jegyében hirdették meg a XXI. Nógrádi Pedagógustalálkozót, amelyet Füleken, a Városi Művelődési Központban tartottak a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Losonci Területi Választmányának szervezésében.
Az eseményen közel száz tenni akaró szakember gyűlt össze, hogy kötetlenül beszélgessenek a szakma kihívásairól, és választ keressenek a modern kor pedagógiai dilemmáira. A rendezvény középpontjában a mesterséges intelligencia, a digitális transzformáció, az inkluzív oktatás, valamint a korszerű pedagógiai módszerek álltak. A találkozó célja, hogy a pedagógusok szakmai ismereteik bővítése mellett új ötletekkel, gyakorlati tapasztalatokkal és inspirációval gazdagodjanak, amelyeket a mindennapi oktató-nevelő munkájukban is hasznosíthatnak.
Új kihívások, új pedagógiai válaszok
A szakmai program ünnepélyes megnyitóval kezdődött. A résztvevőket Hajdók Hajnalka, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Losonci Területi Választmányának elnöke, valamint Fekete Irén, az SZMPSZ országos elnöke köszöntötte. A találkozót egykor elindító Bolla Károly nyugalmazott igazgató munkáját néhány éve Hajdók Hajnalka vette át, új életet lehelve a szakmai napba.
– Létrehozni egy ilyen találkozót nagy bátorság, de megtartani és újraéleszteni: az igazán komoly közösségi erőt mutat – fogalmazott az SZMPSZ országos elnöke.
Fekete Irén kiemelte, a szövetség 13 területi választmányának munkája az utóbbi időben rendkívül felpezsdült, és a regionális szakmai napok legfőbb üzenete a szakmai fejlődés mellett maga a találkozás és az emberi szó.
– Összekapaszkodva mehetünk előre, hiszen a beszélgetések során kiderül, hogy a problémáinkkal és az örömeinkkel nem vagyunk egyedül – mondta.
Hajdók Hajnalka fő szervező hozzátette, a rendezvény programja az SZMPSZ országos elnökségének segítségével, valamint a területi választmány tagjaival és az alapszervezeti elnökökkel közösen, az aktuális igények alapján állt össze. Idén is elismert, hiteles szakembereket, egyetemi docenseket hívtak meg a pedagógia jelenét és jövőjét érintő kérdések boncolgatására.
Mesterséges intelligencia és digitális kompetenciák
Az előadások fontos kérdéseket vetettek fel arról, miként lehet a gyermekek igényeihez igazodó, ugyanakkor értékközvetítő és korszerű oktatási környezetet teremteni. A megszólaló szakemberek egyetértettek abban, hogy a modern kor vívmányait nem tiltani kell, hanem megtanítani azok tudatos és biztonságos használatát.
A rendezvény szimbolikusan egy népmesével indult, ami megerősítette a jelenlévőkben: a technológia mellett az élőbeszédnek és az „élőmesének” kulcsszerepe van a gyermekek fejlődésében. Míg az alsó tagozaton a többség szerint még nincs szükség kütyükre, a felső tagozaton már elengedhetetlen a tudatos digitális nevelés.
A találkozó másik hangsúlyos területe az élményalapú tanulás és a gyermekközpontú pedagógia volt. A korszerű pedagógiai szemlélet szerint a gyermekek nem csupán befogadói, hanem aktív résztvevői is a tanulási folyamatnak. A személyes élmények, a közös felfedezés, az együttműködés és az alkotó tevékenység mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az ismeretek tartósabbá és a mindennapi életben is alkalmazhatóvá váljanak. Szígyártó Barbara óvodapedagógusként elmondta, a mai gyermekek már a digitális világba nőnek bele, és rendkívül befogadóak.
– Az óvodákban már megjelentek a digitális rajztáblák, amelyeket a kicsik ujjukkal vagy speciális tollal nagy örömmel használnak. A kinti séták, a falevelek gyűjtése, a kézművesség, a vers- és énektanulás, valamint a karácsonyi műsorok viszont változatlanul az óvodai mindennapok szerves részét képezik – nyilatkozta az óvónő.
– Én a régi vágású pedagógusok közé tartozom. A mi gyerekeink inkább a természetbe járnak, fociznak, madarásznak, mintsem a mesterséges intelligenciát néznék. Szerintem az iskola feladata nem a „gépgyerekek” nevelése, hanem a természetet értő, abban alkotni tudó, okos diákok útra bocsátása. A fiatalabb kolléganők azonban már kiválóan és otthonosan alkalmazzák a legújabb technológiákat, ami szintén az iskola és a gyerek javát szolgálja – hangsúlyozta Laboda Róbert, a Bénai Alapiskola és Óvoda igazgatója.
Hagyomány és megújulás
A rendezvényt kísérő kulturális programként a Mocsáry és kora című rajzverseny pályamunkáinak kiállítása is helyet kapott. A gyermekalkotások bemutatása szervesen kapcsolódik a találkozó szellemiségéhez: a nevelés, a kulturális értékek továbbadása és a kreativitás fejlesztése egymást erősítő feladatok. A XXI. Nógrádi Pedagógustalálkozó programja azt az üzenetet közvetíti, hogy a pedagógus hivatása egyszerre jelent értékőrzést és folyamatos megújulást. A múlt tapasztalataira építve kell választ adni a jelen kérdéseire, miközben a jövő nemzedékeinek tudását, önállóságát és felelősségtudatát is formálni kell.
A pedagógusok munkája nem ér véget a tananyag átadásával. Nap mint nap hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermekek nyitott, gondolkodó, együttműködésre képes és a változásokhoz alkalmazkodni tudó felnőttekké váljanak. Ehhez pedig elengedhetetlen a folyamatos tanulás, a szakmai párbeszéd és az egymástól való tanulás lehetősége. A füleki találkozó ismét bebizonyította, hogy a jövő oktatásának középpontjában – a technológiai forradalom ellenére is – a fejlődni akaró ember és a kíváncsi kisgyermek áll, akit a pedagógusnak bátorítania és vezetnie kell.
Az írás megjelent a Magyar7 20026/44. számában.