Szájmaszkokat adományoztak a magyar intézményeknek
A Chi Fu Investment elnöke, a magyar állampolgárságú Frank Liu 400 ezer egészségügyi maszk adományozásával segítette a külhoni magyarságot – a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium közreműködésével. A Felvidékre szánt egészségügyi maszkok az elosztásra felkért címzetthez, a dunaszerdahelyi székhelyű Kukkonia polgári társulás képviselőihez érkeztek.

A mai nap folyamán Pető Tibor, Magyarország szlovákiai nagykövete a kisudvarnoki alapiskolába látogatott, hogy hivatalos keretek között adja át az egészségügyi maszkokat az alapiskolás diákoknak.
Az adományozás célja a koronavírus terjedésének megelőzése és az eredményes felvidéki védekezés, valamint a kölcsönös segítség. Világi Réka, a Kukkonia polgári társulás képviselője elmondta a köszöntőbeszédében, hogy az adomány elosztása folyamán összesen 165 településsel vették fel a kapcsolatot: a dunaszerdahelyi, komáromi, érsekújvári, galántai, vágsellyei, lévai, valamint nagykürtösi járásokból, majd juttatták el a felkeresett intézményekbe az egészségügyi maszkokat. Továbbá adományoztak még 55 alapiskolának, 20 nyugdíjas- és szociális otthonnak, kórháznak és gyermekotthonnak, de hajléktalanszállóknak és a két szlovákiai magyar színháznak is. Az adomány nagy része a települések polgármesterein keresztül jutott el a rászoruló magyar emberekhez.
Az adomány egy részét Pető Tibor, Magyarország szlovákiai nagykövete, Világi Réka és Dóka Tímea, a Kukkonia polgári társulás tagjai adták át a dunaszerdahelyi Idősek Otthonának, a dunaszerdahelyi Gyermekotthonnak és a kisudvarnoki Magyar Tannyelvű Alapiskolának. Emellett a Csilizköz-, a Dunamagisztrál- és a Tőkési-ág Kistérségek polgármesterei (Polák László, Szitási Ferenc és Marczell Zoltán) is részesültek az adományból.
A kisudvarnoki alapiskola igazgatója nagy szeretettel köszöntötte Magyarország szlovákiai nagykövetét az intézményben, röviden bemutatta működésüket, majd pedig egy kulturális csokorral szórakoztatták a jelenlévőket: a kisdiákok népviseletben táncoltak, énekeltek és verset szavaltak az eseményen (természetesen mindenki maszkot viselt).
Pető Tibor nagykövet az adományok átadásakor elmondta, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy együtt dolgoztak a Kukkónia polgári társulással, de amíg segítségre lesz szükségük a külhoni magyaroknak, addig mindig számíthatnak majd az anyaország támogatására, a Felvidék is.
Külön kiemelte, hogy nagyon fontos feladatot látnak el a magyar iskolák pedagógusai, hogy még ezekben a nehéz helyzetekben is képesek kellőképpen képezni és oktatni a gyerekeket a magyar nyelvre, amely még sokáig élni fog a Kárpát-medencében.