2023. szeptember 5., 11:02

Sportos családi nap két keréken Ebeden

A kis- és nagygyermekes családok biciklire pattantak, körbejárták a határt, ismerkedtek a természettel, madarakkal, a halász- és vadászélettel, kolbászt sütögettek, a Dunán csónakáztak, íjászkodtak.

ebed-biciklitura-1.jpg
Fotó: Bokor Klára

A kerékpártúrázók a községi hivatal előtt gyülekeztek, ahol a szervező, Vajda Mónika polgármester asszony és Bacsa Krisztián ornitológus várták őket.

Ebed biciklitúra
Fotó:  Bokor Klára

Krisztián lelkesedik az Ebed környéki élőhelyért, ismeri is, hiszen környezetvédőként gyakran megfordult a területen. „Ide mindenképpen érdemes ellátogatni, még messzebbről is, annyira érdekes és színes az itteni élőhely. Vannak szikesek, homokos részek, a Duna mentén rengeteg fajta vízimadár él. Nagyon remélem, fel tudom kelteni a résztvevők érdeklődését a madarak iránt és talán sikerül még megpillantanunk a költöző madarakat, amelyek az út előtt csoportosulnak a mezőkön” – mondta el az indulás előtt Krisztián.

Ebed biciklitúra
Bacsa Krisztián természetvédő, ornitológus
Fotó:  Bokor Klára

A népes csapat azon a tanösvényen indult útnak, amely az Eurovelo6 bicikliút része és útvonalán hat tábla van kihelyezve, amelyek az itt élő madarakat mutatják be, és nemrég avattak egy hetediket, a Dunában élő halakról. Lelkesen hallgattuk az ornitológus élvezetes előadásait az egyes tábláknál.

Ebed biciklitúra
Fotó:  Ebed község

A túra a Duna melletti gátőrháznál ért véget, ahol a csapatot a helyi horgász- és vadászegyesület tagjai várták. A horgászegyesület elnöke, Eugen Farský mesélt a résztvevőknek arról az új projektről, ami a kecsegékkel kapcsolatos, a vadászelnök, Révész Gábor pedig igyekezett a gyerekek és fiatalok érdeklődését felkelteni a természetvédelem és vadvilág iránt. Könyvet is kaptak a horgászatról és a természetről.

Ebed biciklitúra
Fotó:  Ebed község

Négy csónak vitte-hozta a családokat Esztergomig, bár kicsit magas volt a Duna vízállása, megoldották a csónakázást. Volt arcfestés, kipróbálhatták az íjászatot. Mindeközben sült a kolbász, amit az éhes bringázók jóízűen el is fogyasztottak.

A rendezvényt Nyitra megye, a ZSE Alapítvány és a Duna Motor Sport Polgári társulás, valamint Ebed község támogatta.

Ebed biciklitúra
Fotó:  Bokor Klára
Ebed biciklitúra
Fotó:  Bokor Klára

 

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.