Somorján is megemlékeztek az aradi vértanúkról – KÉPEKKEL
A Csemadok Somorjai Alapszervezete, a Via Nova Somorja, továbbá a somorjai református, evangélikus és katolikus egyház szervezésében tartottak megemlékezést Somorján tegnap este nemzeti gyásznapunk alkalmából. Az esemény szónoka Szentesi Zöldi László író, újságíró volt.
A megemlékezés ökumenikus istentisztelettel kezdődött a helyi református templomban, majd fáklyás menet indult a Fő térre, ahol Brunczlík Viktor, a Via Nova Somorja elnöke köszöntötte a megjelenteket.
A Kossuth-nóta közös eléneklése után Brunczlík kiemelte, immár 175 éve annak, hogy a 13 aradi vértanú a halált is büszkén, alázattal vállalva állt ki a magyar szabadság mellett.
- szögezte le Brunczlík, majd mikrofonhoz szólította Mókusz Ádámot és Pollák Leventét, a Madách Imre Gimnázium diákjait, akik versekkel tisztelegtek a 175 éve kivégzett hősök előtt. Őket Mezei Attila követte énekével, majd a közönség elé lépett a gyásznap szónoka, Szentesi Zöldi László, aki a jelenlévőknek elmesélte, hogy Magyarországnak egy olyan szegletéből, Szentesről származik, amely annyira '48-as város volt, hogy Kossuth Lajost száműzetésében is megválasztották országgyűlési képviselőnek. A szónok kitért arra is, hogy pár tíz perccel ezelőtt a nagytiszteletű úr az ökumenikus istentiszteleten mondott egy nagyon fontos mondatot, mi szerint nemzeti ünnepeinken hajlamosak vagyunk átadni magunkat a gyásznak.
De vannak az ember életében olyan helyzetek, és ezt hol tudnák jobban, mint a Csallóközben vagy a Felvidéken, amikor az ember nem választhatja meg a sorsát, hősként muszáj viselkednie, mert másképp nem tehet. Én mindig úgy képzeltem 1849. október 6-át, mint egy ilyen muszáj pillanatot, olyan embereknek az utolsó óráit, akik megtehették volna, hogy elmenekülnek, és ők mégis odaálltak az oroszok elé, néhányan az osztrákok elé, és megadták magukat abban bízva, hogy az isteni igazságszolgáltatás méltóbb lesz hozzájuk, mint a Habsburg igazságszolgáltatás” - húzta alá Szentesi Zöldi.
Kiemelte, hogy a vértanúk közül néhányan még magyarul sem tudtak. Különböző életpályákról, különböző indíttatásból érkeztek emberek az aradi bitó alá. Voltak közöttük örmény származásúak, volt köztük horvát, szerb, valaki a határőrvidékről jött, akadt közöttük magyarul nem tudó német gróf éppen úgy, mint történetesen magyar családból származó katona, de ezek az emberek, akiket sem a vallásuk, sem az anyanyelvük nem fűzött össze, mégis a szabadságot és a magyar szabadságot fontosabbnak tartották az életüknél, foglalta össze a forradalom és szabadságharc lényegét Szentesi Zöldi.
A szónok emlékeztette a közönséget arra, hogy amikor Móricz Zsigmond fiatal újságíró volt, egy ízben találkozott az idős Görgei Artúrral, aki arról beszélt neki, hogy amikor egy végső, fontos huszárrohamra indult a magyar huszárság, akkor összevonta a huszárszázadokat, és bár akkoriban már nem volt szokás, de parancsnokként, tanult katonaként a sereg élére állt, kihúzta a kardját és belevágtatott a kartácstűzbe. Abban a pillanatban fent az égben az elhunyt édesanyjának a hangját hallotta.
Én ezzel szemben úgy gondolom, hogy a hősök ideje akkor jön el, és akkor emlékezünk majd 150-200 vagy 500 év múlva is azokra a magyarokra és nem magyarokra, hogyha nemcsak természetben, fizikai valóságunkban, hanem lelkileg is épülni szeretnénk akkor is, ha az életünket kell feláldozni azokért a célokért, amelyek a nemzet szolgálatában akkor és ott másképp nem alakíthatóak. Ez tehát október 6-a üzenete, szögezte le az újságíró.
Megemlítette azt is, hogy a 90-es években, amikor először járt újságíróként a Felvidéken, Pozsonyban Duray Miklóssal, Duka Zólyomi Árpáddal, Csáky Pállal, Bárdos Gyulával és másokkal is, például szlovák politikusokkal is megismerkedett. Akkor is három párt képviselte a felvidéki magyarság érdekeit, ami egyfajta szétszakítottságot mutatott, de mint mondta, mégis egységesnek tűnt a magyarság politikai képviselete. Hogy mennyire volt ez számára illúzió, ezt a jelenlévők talán jobban el tudják dönteni, jegyezte meg, azonban emlékszik azokra a hosszú beszélgetésekre, melyek során a Felvidéken remek tanárokat, remek politikusokat, remek boltosokat, remek papokat, sőt, remek járókelőket ismert meg. Számára úgy tűnt, hogy az egy olyan időszak volt a nehézségek ellenére, amikor a felvidéki magyar közösség megtalálja önmagát, és a továbbélése, a megmaradása nem lehet vita tárgya. Aztán rosszabb idők következtek, amikor „a tegnapi hősök eltűntek, meghaltak vagy megváltoztak”.
Szentesi Zöldi leszögezte, már túl vagyunk a gyászon, túl vagyunk a fájdalmakon és itt az ideje annak, hogy közösen építkezzünk, de ehhez arra van szükség, hogy először itt Somorján, vagy Pozsonyban meg persze az egész országban megértsék egymást a magyarok, aztán a magyarok és a szlovákok meg a más nemzetiségűek is, akik jóakaratú emberek.
A megemlékezés végén a jelenlévők közösen elénekelték a Himnuszt.
