Sokk! Tegnap este egy Facebook-bejegyzésből tudták meg a szülők, hogy bezárják Párkány magyar óvodáját
A szülők és a jóérzésű párkányiak ezt nem hagyták szó nélkül. Tokár Géza szervezésében ma délelőtt a városháza elé vonultak, ahol elhelyezték gyermekeik cipőit, ily módon is tiltakozva a döntés ellen.

Ahogy arról már portálunkon beszámoltunk, a párkányi városi képviselő-testület keddi (június 27.) ülésén teljesen váratlanul úgy döntött, hogy a következő iskolaév elejétől bezárja a Hársfa utcai óvodát, így megszűnik az egyetlen, kizárólag magyar osztályokat fenntartó intézmény a városban. Az indoklás, hogy a szomszédos Humanita szociális központ tart igényt az óvoda épületeire. A képviselő-testület többsége pedig furcsa körülmények között, teljesen váratlanul megszavazta a leépítést.
Ma reggel 9-kor a rendkívüli időpont ellenére egyre gyűltek a demonstrálók a városháza előtt. Tokár Géza a helyszínen hangsúlyozta, korábban nem erről volt szó.
– mondta el.
Megjelent az épület előtt Szabó Eugen polgármester is. Elmondta, az óvodák költséghatékonysága érdekében több alternatívát vázoltak fel, és az a megoldás lett támogatva, hogy a Hársfa utcai óvoda szűnjék meg, az ott található két osztály tanulóit pedig szétosztják a város más óvodáiba. A kérdésre, mennyire végleges ez a döntés, a polgármester úgy válaszolt, hogy az aláírására tíz nap áll a rendelkezésére. Elhangzott, a polgármesternek jogában áll nem aláírni a határozatot. Ön él ezzel a jogával? szegezték neki a kérdést.
– reagált Szabó.
Bokor Réka képviselő, aki a közösségi médiában elsőként adott hírt a felháborító határozatról, leszögezte, a tegnapi ülés nagyon hektikus volt, több ponton is megsértették a procedurális eljárást. Az óvodák költséghatékonnyá tételével kapcsolatosan végig az Ady utcai óvoda bezárásáról volt szó, mert az a város legkisebb óvodája, oda jár a legkevesebb gyermek, bár annak megszüntetése is fájdalmas lenne.
„Két megoldáson gondolkodott a testület, hogy az Ady utcai óvodát már most, vagy csak egy év múlva szüntesse meg. Majd a semmiből jött egy javaslat, hogy a Hársfa utcai óvoda mellett található Humanita szociális intézmény terjeszkedni szeretne, bérbe venné az óvoda épületeinek egy részét. Ez a bedobott alternatíva teljesen megzavarta a vitát, sok képviselőt meg is tévesztett.
– mondta el a jelenlévőknek Bokor Réka, aki a Szövetség további négy képviselőjével egyetemben a határozat ellen szavazott. Hozzáfűzte, igaz, hogy a Szövetség két képviselője is megszavazta a határozatot, de az összes független képviselő is, szemrebbenés nélkül.
„A sokkból nehezen épültem fel és még az éjszaka folyamán óvást nyújtottam be a sokszoros procedurális hibák miatt, amelyet elküldtem a hivatalnak, a polgármesternek és a képviselőknek és kértem rendkívüli ülés összehívását, ahol ezt a határozatot újra tárgyaljuk. Bizakodom benne, meg tudjuk szüntetni a határozatot, mert ez a leghatékonyabb óvodánk és számomra felfoghatatlan, hogy a jól végzett munkát megszüntetéssel jutalmazzuk” – fogalmazott Bokor Réka.
Portálunk megszólította Gáspár Szabolcs apukát, akinek kislánya, Léna a Hársfa utcai óvodába jár. Az apa elmondta érti, hogy racionalizálni kell, de most olyan határozat született, amit nem ez motivált, hanem az, hogy a közeli szociális otthon teret kapjon.
„Hogy lehet az, hogy egy olyan óvodát, amely kellő létszámban működik, sőt túljelentkezés van, bezárunk, a gyerekeket szanaszét szórjuk, ismeretlen környezetbe, intézményekbe.
– mondta.
A tüntetés után a városi képviselő-testület öt tagja bement tárgyalni a polgármesterhez, és az a megállapodás született, hogy július 3-ára, hétfőre rendkívüli ülést hív össze, melynek egyetlen pontja a határozat újratárgyalása lesz.
– írta facebook oldalára Forró Krisztián, a Szövetség elnöke, aki szintén a helyszínen járt.
Portálunknak elmondta, tudomása szerint kisebb fajta káosz előzte meg a szavazást, de annak pontos körülményeit nem ismeri. A Szövetség természetesen fokozott figyelemmel kíséri a párkányi magyar óvoda ügyét. A pártelnök a kedélyeket felborzoló képviselő-testületi határozat megszüntetését reméli a hétfői rendkívüli üléstől. Mint hozzátette, minden magyar oktatási intézmény létfontosságú számunkra.