Sok-sok apró lépés - jubileumot ünnepelt a Rakonca Néptáncegyüttes
Varga Lia és Varga Norbert több mint 25 évvel ezelőtt alapította meg a Rakonca Néptáncegyüttest. Olyan lehetőséget teremtettek az ifjúság számára, amelyben megtalálták a helyüket, felfedezhették a közösséghez tartozás érzésének nagyszerűségét.

A házaspár célkitűzése azóta sem változott, a Kárpát-medence tánchagyományainak elsajátítására, továbbadására és újraélésére, valamint a közösségi értékek és a lokálpatriotizmus ápolására törekednek mind a mai napig.
Lia egy néptáncfesztiválon lett a tánc szerelmese.
– meséli Lia. Norbert több barátjával együtt kezdte a néptáncot a fülekpüspöki Palóc Néptáncegyüttesben, amelynek akkor Székely István volt a koreográfusa.
– Székely István után érkezett Mlinár Pál, majd később Hájas Tibor, tehát olyan oktatók, akik az akkoriban kibontakozó táncházmódszer szemléletét képviselték. Általuk ide, határon túlra is importálódott ez a szellemiség. Olyasfajta kohéziót alakítottak ki közöttünk, ami nagyon meghatározta a fiatal éveimet – mondta Norbi.
– A szüleim kísértek el, megtetszett és itt ragadtam. Nem tudom kisgyerekként mi fogott meg benne, később viszont a rengeteg barát, a tapasztalat, a tánc öröme volt az, ami közel 20 évig megtartott a csapatban – emlékszik vissza. Kovács-Benko Fruzsina Borbála népdalénekes szintén sok éven keresztül volt tagja a néptánccsoportnak. A mai napig ízig-vérig rakoncásnak vallja magát.
– Itt kezdtem el táncolni, itt ismertem meg azokat az embereket, akikkel a mai napig olyan barátság köt össze, amit szerintem máshol nem talál meg az ember – mondja.
– Munkásságunk számomra legfontosabb hozadéka, hogy viszonylag széles tömegek figyelmét sikerült felhívni a hagyományos kultúra értékeire, alátámasztva a tényt, hogy mindez az egyetemes magyar kultúra szerves része. De ezt nem hangzatos szónoklatokkal próbáltuk megvalósítani, hanem sok-sok egymásba illeszkedő apró lépéssel. Tánc-házzal, fesztivállal, mesekocsmával, a néphagyomány oktatásba való beemelését szolgáló képzésekkel, néprajzi gyűjtő- és kutatómunkával – hangsúlyozta Norbi.
A házaspár a magyar néphagyományról, mint közös kincsünkről gondolkodik.
Nekik köszönhetően jött létre a Hallottad-e hírét regionális népdalverseny, az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny, illetve a Foncsik és a Galáris Énekegyüttes. Mindezek mellett Norbert a Hagyományok Háza Hálózat szlovákiai munkatársa, öt néprajzi kötet szerzője, néprajzi témájú dokumentumfilmek szakértője, dramaturgja és rendezője. Ilyen a többi között a Pásztorok ösvényein című alkotás is, amely 2014-ben elnyerte a 18. Etnofilm Čadca elnevezésű nemzetközi dokumentumfilm-fesztivál fődíját.
Kétéves csúszással a Rakonca Néptáncegyüttes idén megtarthatta jubileumi gálaestjét, amit a koronavírus-járvány hirtelen berobbanása korábban nem tett lehetővé. Emiatt a forgatókönyv is folyton változott, hiszen kérdéses volt, hogy közönség előtt táncolhat-e majd az együttes.
– Óriási öröm számunkra, hogy mindkét előadás telt házas volt. Tényleg csodálatos, hogy ennyi ember kíváncsi ránk, hálásak vagyunk a közönségnek, hogy megtiszteltek bennünket – mondta Lia. A színvonalas gálaműsorban több mint 70 táncos, énekes és zenész lépett fel.
– A Rakonca Néptáncegyüttes ebben a formában utoljára lépett színpadra, hiszen a gyerekek felnőttek, kirepültek, az élet tovább viszi őket más feladatok felé. Itt szeretnénk köszönetet mondani Brusznyai Eriknek és Gyenes Barbarának, az Ifjú Szivek Táncszínház táncosai-nak, akik az utóbbi években egyre többet segítették munkánkat, s vállalták az együttes szakmai vezetését. Ők egykori rakoncásként táncos pályafutásukat építik tovább, a nagyobb többség lassan befejezi egyetemi tanulmányait, s mellette már építi szakmai karrierjét, sajnos legtöbbjük Fülektől távol.
– emelte ki Norbi.
Fennállása során a Rakonca Néptáncegyüttes 17 nemzetközi folklórfesztiválra jutott el, egy nemzetközi nívódíjban, valamint öt országos arany sávos és három ezüst sávos minősítésben részesült. A Nógrád Közművelődéséért díj, Fülek Város Díja és Fülek Város Polgármestere Díjának kétszeres tulajdonosai. Az együttes olyan sikertörténetet tudhat a magáénak, amely nem minden hazai együttesnek adatik meg. Közösségteremtő és értékőrző munkájuk példaértékű.
Megjelent a Magyar7 2022/15. számában.
