Sisakok, zászlók, családi örökségek: tűzoltókiállítás nyílt Galántán - KÉPEKKEL
A tűzoltóság nem áll meg közigazgatási határoknál. A bajban nem az számít, melyik járásban vagyunk, hanem az, ki tud segíteni. A régi zászlók, a megsárgult dokumentumok, a kitüntetések, a viseltes sisakok és az egykor használt szerszámok mind ugyanarról beszélnek a Galántai Honismereti Múzeum új kiállításában - ezek a közösségek szervezetten, fegyelmezetten és gyakran saját erejükből próbálták megvédeni magukat és a településeket a tűz és a viharok pusztító erejétől.
Tűzoltók egykor és ma címmel nyílt kiállítás a Galántai Honismereti Múzeumban a Múzeumok Éjszakája keretében. A tárlat a galántai régió tűzoltóhagyományát mutatja be. Régi idők tárgyai sorakoznak a kiállítótérben: tűzoltókannák, kézi szerszámok, gázálarcok, hordozható mentőládák, viasztos vászonvödrök, sisakok, egyenruhák és zászlók.
A kiállítás megmutatja, hogyan lett a vödörből fecskendő, a vászonsisakból védőfelszerelés, a falusi kötelességből szervezett mentőmunka. Közben végig ott marad az ember: az, aki hajdan a lovaskocsira tette a fecskendőt, aki a szertárban őrizte a zászlót, aki parancsnokként évtizedeken át vitte az egyesületet, és aki ma is felveszi a ruhát, ha megszólal a riasztás.
A Múzeumok Éjszakája galántai programja ezúttal több helyszínen zajlott.
A múzeum hagyományosan saját gyűjtésből vagy saját gyűjteményből állít össze kiállítást erre az alkalomra, és a megnyitóhoz kapcsolódó programokat is szervez. Idén a tűzoltókiállítás mellett tűzoltózenekari koncertet tartottunk a múzeum udvarán, a tallósi vízimalom pedig külön programokkal, magyar nyelvű csillagászati előadással és esti csillaglessel kapcsolódott be a rendezvénybe. A jókai vízimalomnál szintén ingyenes volt a belépés ezen a napon”
– magyarázta a Múzeumok Éjszakája programsorozat délutánján Takács Mihály igazgató.
A Tűzoltók egykor és ma című kiállítás legnagyobb ereje abban rejlik, hogy nem általánosságban beszél a tűzoltókról. A mi vidékeinkről beszél. Azokról a falvakról, ahol a tűzoltószertár mellett generációk nőttek fel, ahol a zászlókra évszámok mellé közösségi emlékezetet is varrtak, ahol a tűzoltó nem egyszerűen egyenruhás ember volt, hanem szomszéd, rokon, ismerős, bajban elsőként induló segítő.
A tárlatot május 23-án nyitották meg a honismereti múzeum udvarán. A rendezvény háziasszonya, Holop Zsóka köszöntötte a megjelenteket, külön figyelmet fordítva a környék tűzoltóságainak képviseletében érkezőkre. A kiállítást szlovák nyelven kurátora, Erika Slobodová, magyar nyelven Pukkai Judit mutatta be a szép számban összegyűlt közönségnek.
Miután a látogatók megtekintették a tárlatot, elkezdődött a sintavai tűzoltózenekar egyórás koncertje. A fúvós hangszerek segítségével régi riasztásokat és szólamokat is bemutattak a tárlatnyitón. Külön érdekességként hangzott el, hogy a múltban Eperjesen akár háromnyelvű – magyar, szlovák és német – riasztásokat is „elfújtak” a kürtön a tűzoltók, ha szükség volt rá. Ma már telefonos riasztások működnek, ezért igazi kuriózum élőben meghallgatni a régi idők jelzéseit.
A tárlat hitelességét erősíti a Vágsellyei Levéltár szakmai segítsége is. Szekeres Kovács Judit, a levéltár vezetője elmondta, hogy a kurátor, Erika Slobodová kutatási lehetőséget keresve fordult hozzájuk. A levéltári anyagok mellett személyes tárgyakat és fényképeket is kölcsönadott a kiállításhoz.
Szekeres Kovács Judit maga is önkéntes tűzoltó Pereden, ráadásul olyan családból származik, ahol a tűzoltóság több nemzedéken át természetes része volt az életnek. Édesapja 1986-tól 2018-ig volt a peredi önkéntes tűzoltók parancsnoka, a kiállításon az ő kitüntetése is látható. Mint Judit elmondta, édesapja és édesanyja is tűzoltó volt, testvérei, férje, kislánya, unokatestvérei és nagybátyjai is kötődnek a tűzoltósághoz.
Beleszülettem a tűzoltóságba. Sok helyen az önkéntes tűzoltóság nem választott hobbi, hanem örökölt felelősség.
Szekeres Kovács Judit számára a kiállítás azért is különleges, mert levéltárosként sok tárgyat eddig legfeljebb fekete-fehér fényképeken látott. Most élőben, egymás mellett jelentek meg azok az eszközök, egyenruhák és dokumentumok, amelyek a régi nagy galántai régió tűzoltótörténetét rajzolják ki.
A tárlat szeptember 12-ig látogatható a Galántai Honismereti Múzeum kiállítótermében.
A tárlatról bővebben a Magyar7 hetilap jövő heti számában olvashat.