Sírva vigadva búcsúztunk Dezsőtől – a bősi bőgőtemetésen jártunk
A Csemadok bősi alapszervezete pár napja ünnepelte 76. születésnapját, és az egyik leglátványosabb, egyben leghangosabb rendezvény, amelyet szervezőként jegyez, a telet elbúcsúztató farsangi vigadalom, melynek csúcspontja farsang farkán a bőgőtemetés.
Az ötvenes években a helyi Csemadok alapító tagjai pár alkalommal megrendezték ezt a derűs télbúcsúztatót, de a hagyomány valahogy megszakadt. Nagy Anikó Csemadok-elnök kezdeményezésére azonban 2012 óta újra felélesztették, ahogy egyébként a Csallóköz több településén is. Ekecsen például Dobsa Tamásék „vezénylik” a bőgőtemetést a helyi önkormányzat segédletével.
Bősre érkezésemkor, a kora esti órákban már igazi utcabál hangulat fogadott, Vida György, Mezei Zsolt és Bognár Tamás Beeboy jóvoltából messze szállt a muzsikaszó, jófajta gulyást szolgáltak fel és mindenkinek jutott forró tea vagy forralt bor. A siska, vagyis a farsangi fánk sem hiányozhat húshagyókedden, amikor a telet temetik. Ilyenkor nem látni búskedvű embereket, mindenki vidáman beszélget, a bátrabbak dalolásznak, táncolnak. Maskarákból sincs hiány, a gyerekeket ügyes arcfestők akár az utca forgatagában is kifestik, és még kérni sem kell őket. Itt aztán kedvére kitombolhatja magát mindenki.
Fenes Iván, Bős polgármestere sem fogja vissza magát, parókát húzva a fejére vidáman mulatozik a település lakosaival, sőt Berényi József megyei alispán is csatlakozik. Ilyenkor nincs politika, s mindenki láthatja, ki az, aki közülünk való. Az én olvasatomban ugyanis ez az igazi politikai korrektség. De, hagyjuk is a politikát, hiszen ez az este nem erről szólt. Fél nyolc körül aztán a Csemadok-házba egyre többen gyülekeztek a felravatalozott nagybőgő, Dezső köré, hogy végső búcsút vegyenek tőle. Dezső nemcsak a tél, hanem a farsangi mulatozás jelképe is, hiszen hangszerek nélkül nem lehet igazán mulatni.
Zalka Lórántot Bősön nemcsak vőfélyként, vagy a Vízsodorta históriák ötletgazdájaként ismerik, hanem a helyi Amade László Alapiskola tanáraként és Dezső eltemetőjeként is, ugyanis ő játssza a pap szerepét, nem véletlenül. A temetési szertartás bohókás változata során egy előre megírt tréfás szöveg keveredik spontán beszólásokkal a túlzottan kapatosnak tűnő plébános előadásában, miközben a pap munkáját ministráns is segíti és a maskarás gyászolók sírnak, zokognak Dezső felett.
Egy-egy strófa végén a sóhajtást („ó, jaj”) közösen skandálták a gyászolók a pappal.
Ezek után a gyászmenet elkísérte a dereglyére helyezett Dezsőt az utolsó útján, miközben négy stáció során, mindegyik alkalommal, más szöveggel búcsúztatták. Utána késő estig szólt a muzsika és tovább mulattak az emberek.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2026/9. számában.
