Simekék áldott karácsonya
„Amikor világra jöttem, kaptam Istentől két ajándékot. A szívem mélyén helyet kapott a zene csodálatos világa és a festészet varázsa. A színekbe költözött dallamot el kell játszanom” – vallja a Zoboralja festőjeként és legendás karnagyaként ismert Simek Viktor. Advent békét hozó időszakában beszélgetünk néphagyományról, karácsonyról, jövőbe vetett hitről.
Simek Viktor és felesége, Veronika Zoboralja ismert, tevékeny emberei, akik sokat tettek és tesznek napjainkban is a szórványrégió magyarságának, néphagyományainak védelmében és megismertetéséért.
Viktor bácsi messze földön híressé tette Zoboralja népviseletét az aprólékos műgonddal, a hitelesség igényével megfestett képeivel. Beszélgetőtársaimból sugárzik a nyugalom, a béke, az a szeretet, ami fontos a karácsonyi elcsendesüléshez. Mint mondják, számukra roppant fontos, hogy a lélek felkészüljön az ünnepre.
– Mi áldott karácsonynak ismerjük ezt a legszebb ünnepet, így is kívánjuk barátainknak, ismerőseinknek – kezdi a beszélgetést Simek Viktor, akinek komoly feladata van az ünnepre készülődés időszakában, hiszen karnagyként a zsérei női kar élén gondoskodik Zoboralja adventi koncertjéről. A kar évente szervez adventi hangversenyt, legalább két vendégkórus közreműködésével. Ilyenkor ismert magyar és külföldi zeneszerzők főleg karácsonyi műveit adják elő.
A kórustagokra és a hozzájuk közel állókra Simekék azonban nemcsak a fellépésekkor és a próbákon gondolnak szeretettel, hanem a szentestén is. Otthonukban szerényen díszített karácsonyfa mellett pihennek meg a szent napon. A kis házi betlehem mellett ima közben megemlékeznek az elhunyt családtagokról is, és csendben áldást, kegyelmet kérnek szeretteiknek. – Hálát adunk az év folyamán elért eredményekért, sikerekért. Jó egészséget kívánva egymásnak a megterített asztalhoz ülünk, meggyújtjuk az adventi koszorú negyedik gyertyáját. A vacsorát hagyományosan karácsonyi ostyával kezdjük. Mézzel, fokhagymával és két szem fekete borssal fogyasztjuk. Nem hiányozhat a hagyományos halászlé és a rántott ponty burgonyasalátával. Vacsora után az éjféli miséig elfogyasztjuk a gyümölcsöt, miközben már a jövő évi terveinket beszéljük meg – mesélnek a hagyományos szentestéről. A legszebb, legértékesebb ajándék számukra a jó egészség, a megértés és a szeretet. A leghőbb kívánságuk most is az, hogy egymást támogatva még sokáig terjeszthessék a magyar kultúrát.
Simek Viktor sajnálkozva mondja, hogy sajnos az adventi hagyományok lassan feledésbe merülnek még az olyan zárt és védett régióban is, mint a Zoboralja. Gyermekkorából szeretettel veszi elő azt az emléket, amikor karácsony előtt betlehemezőkkel is lehetett találkozni az esti órákban. Az András-napi történetet pedig tollfosztás közben mesélték el az asszonyok. Az adventi időszakban feszült izgalommal várták a Lucát is, hiszen ennek a hiedelemnek, illetve népszokásnak is megvolt a varázsa.
– Kántortanító családba születtem, a néphagyományok átitatták a gyerekkoromat. December 13-án több, szebbnél szebb zsérei menyecskének öltözött Luca látogatott meg bennünket. Akkor még a népviselet volt a falunk és az egész Zoboralja öltözéke. Régebben a falusiak szabadidejét a néphagyományok töltötték ki. A nép ápolta a sajátját, ez erősítette hovatartozását. Mivel nem volt televízió, rádió, internet, a sokféle néphagyomány foglalkoztatta az embereket. Az ember örömmel énekelte születésétől kezdve ismert népdalait, táncolta hagyományos táncait, játszotta népszínműveit az ideiglenes színpadokon. A felzárkózás a városi életstílushoz a néphagyományt háttérbe szorította. Énekli – ha tudja – az idegen nyelvű dalokat, próbálja utánozni a főleg nyugati táncokat. Zoboralja magyarsága rohamléptekkel gyengül. A fiatalok a hagyományokkal nem nagyon foglalkoznak, de azért vannak néhányan, akik még szeretik a népdalt, jelentkeznek az éneklő- és hagyományőrző csoportokba. Belőlük van sajnos kevesebb, a többieket elsősorban a megélhetés, a szórakozás, az utazás, esetleg a természet védelme érdekli.
Simek Viktor azonban nem csak a kórust készíti ünnepi hangversenyre, festőként is megihleti az adventi hangulat. Jézus születése, az anyaság misztériuma, Mária a kisdeddel, minden korban foglalkoztatta a festőket. Ez hálás téma, amely megjelenik csaknem minden képzőművész alkotásában – magyarázza. Ő maga már készíti a jövő évi falinaptárat, melynek témája a zsérei népviselet. Ezenkívül napvilágot lát majd egy néhány részes kifestő is, szintén a zsérei népviseletet helyezve a középpontba.
– Ezzel is fel akarom hívni a fiatalok figyelmét községünk és a Zoboralja népviseletére. Ez egy kincs, amelyet ábrázolni és hordani kell, hogy megmaradjon, hogy ne merüljön feledésbe. Emellett szeretném, ha az igazi művészet – a néphagyományt is beleértve – érték maradna. Őszintén szeretném, ha a fiatalabbak viselkedésében, beszédében több lenne a tisztelet és az alázat. Ne hiányozzon az üdvözlet és a néhány csodálatos szó: tessék, kérem, köszönöm. Milyen jó lenne, ha az emberek között a béke, a megértés és a szeretet uralkodna. És nem csak karácsonykor – zárja beszélgetésünket Zoboralja élő emlékezete, Simek Viktor.
Megjelent a Magyar7 2023/51-52.számában.
