2022. július 2., 19:12

Siker és öröm a növekedő Királyrévben. Huszonnégy bérlakást adtak át

Lendületesen fejlődik a mátyusföldi Királyrév. Huszonnégy új önkormányzati bérlakást és az azt övező infrastruktúrát adták át a jövendőbeli lakóknak. A kis település polgármesterének célja olyan vonzó lakhatási lehetőségeket és szociális körülményeket biztosítani, amelyek otthon tartják a fiatalokat.

Királyrév lakásátadó
Galéria
+7 kép a galériában
Bérlakások átadása Királyrévben
Fotó: Horváth Szomolai Andrea

Huszonnégy lakás várja a galántai járásbeli Királyrévben, hogy a jövendő lakók a napokban beköltözzenek. A kétszer tizenkét lakást alkotó lakóépületet, a parkolókat és az azt övező infrastruktúrát július elején adták át hivatalosan. A lakóépületek közvetlenül a Királyrév-Nádszeg főút mentén, az úrföldi letérőnél találhatóak, szépen körbekerítve, több, mint tíz hektáros területet mértek itt ki lakhatási célokra. Az építkezés alig egy és fél évig tartott, a kivitelező vállalatnak köszönhetően gördülékenyen és probléma nélkül folyt a munka.

Az építkezési anyagot szerencsére sikerült még az áremelkedések előtti építkezési szakaszban beszerezni, így sem a hirtelen berobbanó árnövekedés, sem a koronavírus-járvány nem szabott gátat a munkálatoknak - 

tudtuk meg az átadóünnepségen Agócs Gergelytől, Királyrév polgármesterétől.

Királyrév lakásátadó
Bérlakások átadása Királyrévben. Balról jobbra: Nagy József, Ľubomír Antal, Agócs Gergely, Katarína Bruncková, Tomáš Lamprecht
Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

A munkálatokat az állami fejlesztési alaptól szerzett kölcsönből (880 000 euró) finanszírozták, amit a bérleti díjakból terveznek visszafizetni, magyarázza a polgármester. További félmillió eurós (525 000) támogatást nyertek a Közlekedési és Építési Minisztériumtól.

A bérházakban három-, illetve kétszobás lakások várják a beköltözőket. A lakásokban berendezett fürdőszoba, konyhaszekrény és tűzhely van, a többi berendezést a beköltözők hozzák magukkal, a megszólított fiatal családok elégedettek a szobák elrendezésével, nagyságával, szépnek és vonzónak találják az új lakóhelyüket, ahol fészket rakhatnak.

Az átadóünnepségen jelen volt Katarína Bruncková, a közlekedési minisztérium államtitkára, Tomáš Lamprecht, az Állami Lakásfejlesztési Alap vezérigazgatója, Ľubomír Antal, a nagyszombati járási hivatalon belül működő építésügyi osztály főigazgatója és Nagy József, a kivitelező cég képviseletében. A polgármester köszönetet mondott az önkormányzati valósággá válhasson.

Királyrév lakásátadó
Bérlakások átadása Királyrévben
Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

Mikor Agócs Gergely négy évvel ezelőtt Királyrév polgármesteri posztjára lépett, folyamatosan kereste azokat a megoldásokat, hogyan lehetne bérházakat építeni, hogy a fiataloknak ne kelljen elhagyniuk a falut.

Az állami szervek anyagi segítsége nagyon sokat jelentett ahhoz, hogy a lakások ötlete megvalósulhasson, ilyen kis falu ugyanis nem tudott volna önköltségen ilyen beruházását megvalósítani, hiszen már a támogatás is sokszorosan meghaladja a falu éves költségvetését.

Katarína Bruncková államtitkár szerint nagy dolog az, hogy egy kicsi falu is képes befejezni és megvalósítani egy ekkora beruházást, erre biztatja a többi hasonló kaliberű települést is, biztosítva őket arról, hogy a minisztérium támogatja a lakásfejlesztést. A bérházakat és a hozzájuk tartozó bekötő utat Elek László plébános áldotta meg, ugyanúgy Isten áldását kérte azokra a lakókra, akik majd beköltöznek. Agócs Gergely elmondta, az önkormányzattal együtt a közeljövő lehetőségeihez mérten gondolkodnak majd a további fejlesztésekről az ingatlanok körül.

Királyrév lakásátadó
Galéria
+7 kép a galériában

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.