Riadalom egy pozsonyi gimnáziumban
A pozsonyligetfalui Albert Einstein Gimnázium diákjai ma váratlanul igazgatói szabadot kaptak. Az ok, az iskola szűkszavú tájékoztatása szerint, bombafenyegetés és lövöldözés veszélye. Szerencsére nem történt baj, a Pozsony Kerületi Rendőrség azt közölte, csak e-mailes fenyegetésről van szó.

A rendőrség jelenleg az ilyenkor szokásos eljárást folytatja le.
A váratlan helyzetet reggel az iskola a rendőrséggel együtt oldotta. Az iskolába érkező diákokat hazaküldték.
Nem megerősített információk szerint ismeretlen tettes több iskolát is megfenyegetett. Azt tudatta velük, hogy megöl valakit az iskola vezetőségéből.
- mondta Droba.
A pozsony-ligetfalui Albert Einstein Gimnázium, a pozsonyi, főrévi Ivan Horváth Gimnázium és a szenci Anton Bernolák Gimnázium kapott fenyegető e-mailt.
A megye vezetősége reggel óta kapcsolatban van az említett középiskolák vezetésével, valamint a belügyminisztériummal és a rendőrséggel.
Bár „csak” ebbe a három iskolába érkezett a fenyegetés, a megye azt ajánlja, szerdán távoktatásban tanítsanak minden középiskolában.
Droba felhívta a figyelmet néhány, a médiában megjelent álhírre és rémhírre is. Ezt „szerencsétlen és szomorú” lépésnek nevezte, és arra szólította fel ezeket a médiumokat, hogy a valóságnak megfelelően tájékoztassanak.
Cáfolta például azokat az állításokat, amelyek szerint lövöldözés volt az Einsten utcai iskolában. Egyben felszólította a nyilvánosságot, ne üljenek fel a félelemkeltésnek és a terrorról szóló rémhírterjesztésnek.