Régi, de fontos téma újratöltve: kié lesz a komáromi rendelőintézet épülete?
A komáromi városi önkormányzat a november 11-ei ülésén egyhangúlag elfogadta a Klapka téri volt rendelőintézet épületének és telkének eladási szándékát, valamint a vonatkozó versenytárgyalás kiírásának javaslatát. Az utóbbi kapcsán azonban meg kell várni a szlovák kulturális tárca válaszát, hogy akar-e élni az elővásárlási jogával. Időközben már a magyarországi Manevi Zrt. szlovákiai leányvállalata, a Manevi Sk is érdeklődött az ingatlan megvásárlása iránt.

A testületi üléseken már többször parázs vitát kiváltó témával legutóbb a fél évvel ezelőtti cikkünkben részletesen foglalkoztunk: Szégyenfolt helyett Komárom éke lehetne: a rendelőintézet egykori épületének hányattatott sorsa. A tegnapi önkormányzati döntés kapcsán Szabó Ingrid hivatalvezetőt az azóta történt fejleményekről kérdeztük.
Ahogy május végén megírtuk: az önkormányzat a tavalyi szeptemberi ülésén jóváhagyta, hogy el kell készíttetni az épület átfogó tervdokumentációját, és meg kell szerezni a szükséges engedélyeket. E célra a képviselő-testület 162 ezer eurót szavazott meg, ami a több millió eurós projektnek közel a 3-4 százalékát képezi. Akkor indult be a közbeszerzési eljárás, s hét jelentkező közül választották ki az arra legalkalmasabbnak tartott, Csémy Olivér és Krisztián fia tulajdonát képező AKVADRAT Kft. tervezőirodát, amellyel a város megkötötte a szerződést.
„Miután ki lett értékelve a közbeszerzés, a vonatkozó jegyzőkönyv Komárom város honlapjára is felkerült, hogy annak győztese a helyi AKVADRAT Kft. tervezőiroda lett, amellyel szerződést kötöttünk a tervdokumentáció elkészítéséről.
A szakemberek belekezdtek a tervek elkészítésébe, mivel akkor még nem tudtuk, hogy milyen döntést hoz az SZK Műemlékvédelmi Hivatala,
ahogy azt sem, hogy majd érdeklődés mutatkozik az épület megvásárlása iránt. Az a tény, hogy e hivatal idén novemberben műemlékké nyilvánította a rendelőintézet épületét, megváltoztatta a város eredeti tervét és a tervezés jellegét. A végzés e héten vált jogerőssé. Hangsúlyozom: az előző közbeszerzést még nem egy műemlék-épületre vonatkozólag írtuk ki. Mielőbb egyeztetnünk kell tehát a tervezőirodával arról, hogy a megváltozott helyzetre való tekintettel hogyan módosítsuk az aláírt szerződésünket“ – mondta el a Ma7-nek Szabó Ingrid hivatalvezető.
A beszélgetésünk során arra is kitértünk, hogy a magyarországi Manevi Zrt. Manevi Sk néven bejegyzett szlovákiai leányvállalata is érdeklődött az ingatlan megvásárlása iránt.
„Ráadásul közben a dunaszerdahelyi címre idén februárban bejegyzett Manevi Sk elnevezésű társaságtól ajánlatot kaptunk az ingatlan megvásárlására. Annak tulajdonosi háttere a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., tehát a vételi ajánlat nem közvetlenül a magyar kormánytól érkezett, mint az a médiában megjelent. Annak hatására majd kiírunk egy nyilvános versenytárgyalást, vagyis az ingatlant nem adjuk el azonnal a magyarországi érdeklődőnek.
A helyzetet tovább bonyolítja a tény, hogy mivel műemlékről van szó, annak megvásárlását még a versenytárgyalás kiírása előtt levélben fel kellett ajánlanunk a szlovák kulturális minisztériumnak.
A műemlékvédelmi törvény értelmében, ha az illetékesek 30 napon belül nem válaszolnak, az azt jelenti, hogy nem érdeklődnek az épület iránt. Ha tehát a tárca 30 napon bell nem kíván élni az elővásárlási jogával, akkor ezen időszak letelte, vagyis november 28. után kiírjuk a versenytárgyalást. A Manevi Sk-val pedig tudattuk, hogy a városi önkormányzat tegnap döntött az eladási szándékról, s meg kell várnunk a minisztérium reagálását“ -- magyarázta a hivatalvezető.
A szakértői értékbecslés értelmében az épület 268 ezer eurót ér, s ez lehet majd a kikiáltási ár az esetleges versenytárgyaláson. A témához az újabb fejlemények esetén majd visszatérünk.