Rácz Zsolti, az ifjú birkózó bajnok
Új szlovákiai bajnoka van a füleki FTC birkózó szakosztályának. Rácz Zsolt két és fél éve versenyzik kötött- és szabadfogásban is, gyakori résztvevője a nemzetközi versenyeknek. Legutóbb 260 versenyző közül sikerült a dobogó legfelső fokára állnia.
Füleken 1954-ben Hegedűs Lajos alapította meg az első birkózó egyesületet. A második ligában kezdtek, majd felkerültek az elsőbe, ahol mindig az első három helyezett között szerepeltek a fülekiek. Az egykor híres egyesület a kilencvenes években megszűnt, majd 14 év múlva Albert Attila és Zara Tibor edzők újraindították. Ma már 15-20 növendék edz minden kedden és csütörtökön a Mocsáry Lajos Alapiskola tornatermében. Itt találkoztam a legújabb bajnokkal, az ötödikes Rácz Zsolttal.
– Rendkívül szívós, csak ahogyan a többi gyereknél, nála is fennáll a veszélye annak, hogy idővel alábbhagy a lelkesedése. Ezért fontos, hogy minél tovább a szőnyeg mellett tartsuk őt, nehogy elkallódjon – mondta Zara Tibor.
Zsolti több mint két éve tagja az egyesületnek, sok versenyen járt és szinte halmozza a díjakat. Idén Szlovákiában szabadfogásban második, kötöttfogásban pedig első helyezést ért el. A vásárúti kötöttfogású nemzetközi versenyen is a dobogó legfelső fokára állt fel, a kassai Maroš Talla emlékversenyen pedig harmadik lett.
– mondja Zsolti, majd azt is elárulja, hogy a legnagyobb élménye az volt, amikor a szlovák bajnokságon első helyezést ért el.
– Bevetettem azt a cselt, amit a legjobban tudok, és három ellenfelemen is sikerült felülkerekednem – fűzte hozzá.
Zsolti hátrányos helyzetű, leginkább edzői és tanárai támogatják. Amellett, hogy sportolóként szívós és kitartó, van elég bátorsága bárki ellen kiállni, jó tanuló is.
– Büszkén állíthatom, hogy külföldi edzők is felfigyeltek Zsoltira, látják benne a tehetséget. Ügyességével a klubunk hírnevét is öregbíti, és megvan a lehetősége arra, hogy nemzetközi edzőtáborban is részt vegyen – avatott be a részletekbe Albert Attila, a Füleki Birkózóklub elnöke.
Megjelent a Magyar7 2023/49. számában.