Pozsonyi fényírók – egy különleges fotóalbum bemutatója
Egy különleges könyv bemutatójára került sor Pozsonyban az Óváros egyik hangulatos kulturális központjának, a nemrégiben felújított Rómer háznak az udvarán. A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás kiadásában megjelent Pozsonyi fényírók című kötet a város legismertebb fotográfusain keresztül meséli el Pozsony történetét a 19. századtól a 20. század végéig – közel 200 lenyűgöző fotón keresztül.
Ez a nyelvújítás korabeli kifejezés a fotográfusra: a fényíró hűen kifejezi a tevékenység lényegét, hiszen a szó szerinti jelentése a „fénnyel való írás” vagy rajzolás, és visszavezet bennünket abba a korba, amelyben a kötet legrégibb fotói születtek. Városképek, műtermi portrék és sajtófotók együtt rajzolják ki Pozsony változó arcát és mindennapjait, miközben megismerhetjük azokat a fotósokat is, akik mindezt megörökítették. A kötetről annak szerzőivel: ifj. Papp Sándorral és Sipos Forgon Szilviával, illetve Macsicza Mátéval, a Pozsonyi fényírók látványtervezőjével és grafikusával Paszmár Lívia beszélgetett. A kiadvány megjelenését a Kisebbségi Kulturális Alap 2026 programja támogatta.
A kötet a pozsonyi fotográfia történetének különböző korszakait mutatja be a 19. századi kezdetektől egészen a 2. század második feléig. „A könyv megszületését hosszas kutatómunka előzte meg, melynek során nemcsak az volt a cél, hogy az eddig szélesebb körben ismeretlen felvételek kikerüljenek a múzeumok, levéltárak és magángyűjtemények fiókjaiból, hanem hogy a már ismertebb korabeli felvételekkel együtt a melléjük rendelt kultúrtörténeti, illetve társadalomtörténeti szövegek segítségével egy különleges városi sétával is megajándékozza az olvasót, amely időkön, korokon átívelve, a fotográfia pozsonyi meghonosodásától a huszadik század végéig térképezi fel a fotózás történetét a várost megjelenítő felvételek szemszögéből” – olvasható a kötet bevezetőjében.
A dagerrotípiától a modernebb eljárásokig
Amint azt a könyvbemutatón ifj. Papp Sándor történész, kultúraszervező, a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás társalapítója elmondta, a kutatás során nagy segítséget jelentett a szlovák fotótörténeti szakma elmúlt években elvégzett munkája a pozsonyi fotográfia történetének feltárásában. „Ebben fontos szerepet játszottak a közgyűjtemények és azok a szakmai intézmények, elsősorban a Szlovák Nemzeti Galéria, a Pozsonyi Városi Múzeum, a Pozsonyi Városi Galéria és a Közép-Európa Fotóháza, amelyek kutatásaikkal, kiállításaikkal és publikációikkal jelentősen hozzájárultak a város fotográfiai örökségének a megismeréséhez” – fogalmazott ifj. Papp Sándor.
Hozzátette, ennek köszönhetően olyan képeslapgyűjtemények kerültek hozzájuk, amelyekből az évek során megjelenthették a korábbi különböző válogatásköteteket, kiadványokat, illetve fel tudták őket használni a pozsonyi naptár megjelentetéséhez.
Elsőként Juraj Horváth képeslapgyűjtő ajánlott fel egy hatezer darabból álló gyűjteményt, amit digitalizáltunk, és különböző kiadványokban használtunk fel belőlük felvételeket.
Majd Július Cmorejjel a régi Pozsony egyik nagy szakértőjével is megismerkedtünk, akinek a Régi képeslapok tanúsága című háromnyelvű kötete közismert, és közösen választottuk ki a képeslapokat” – fűzte hozzá Papp Sándor.
Mint mondta, a digitalizálás és rendszerezés közben arra is felfigyelt, hogy ezeket a felvételeket régi pozsonyi fotográfusok fotóiból készítették, így ismerkedett meg a nagy fotográfusok neveivel, mint például Kozics Ede, Körper Károly, Mindszenty Béla vagy akár Izabella főhercegnő.
Ennek az archivált gyűjteménynek a birtokában merült fel aztán a gondolat, hogy mindezt egy látványos magyar nyelvű kiadványban összegezve is közzétegyük”
– mondta a szerző.
Az album négy fejezetből áll: A fotográfia kezdete Pozsonyban, A fényírók és fényírdák a monarchiabeli Pozsonyban, Pozsonytól Bratislaváig és Pozsony a magyar sajtófotósok képein című fejezetekből, és alapvetően két nagyobb részre tagolódik, az egyik a kezdeti időszaktól 1918-ig készült felvételeket foglalja magában, a másik pedig a 20. századiakat. Az első két fejezet összeállítója ifj. Papp Sándor, a másik kettőé pedig Sipos Forgon Szilvia.
„A fotográfia kezdeteinek időszaka, amit én csak őskorszaknak nevezek, teljesen ismeretlen volt a számomra, így nagy segítségemre voltak a Magyar Nemzeti Múzeum és a Városi Múzeum munkatársainak az ismeretei és tapasztalatai.
A dagerrotípiával rézlemezekre készült első fotók nagyon értékes relikviák, ezeket nem is lehetett sokszorosítani”
– mondta Papp Sándor, hozzátéve, sikerült hozzáférniük a bécsi Albertina online adatbázisában Abramovits Ferenc fotográfus korai dagerrotípiáihoz és kikölcsönözniük egy női portrét az 1850-es évekből, ami az albumban az első fotó.
Úgy vélem, ez az egyik legrégibb beazonosítható felvétel, ami Pozsonyban készülhetett, így azonosították be a bécsi és a budapesti múzeum munkatársai is”
– fűzte hozzá ifj. Papp Sándor.
Az Albertina adatbázisában található Abramovits-kollekció azért is nagyon érdekes, mert a korai magyarországi és felvidéki dagerrotípiák közül nagyon kevésnek ismert a pontos készítője, és egy ekkora, névhez köthető kollekció felbukkanása szenzációszámnak minősül. A felvételek többsége egyébként az 1850-es évekből származik, abból az időszakból, amikor a művész még Pozsonyban, a Hosszú utcában működtette a műtermét.
„Az anyaggyűjtés során olyan érdekességre is rábukkantunk, hogy a Szlovák Nemzeti Galéria tulajdonában lévő Abramovits-portréról egy a Samarjay család gyűjteményéből hozzánk került portréval összehasonlítva kiderült, hogy ugyanabban a műteremben készültek valamikor a 19. század közepén” – mondta, hozzáfűzve, a kiadványban igyekeztek elsősorban olyan felvételeket megjelentetni, amelyek saját gyűjtésből származnak. „Aich Péter családi gyűjteményéből például bekerült a kötetbe egy üveglemezre készült nagyon értékes kromotípia.
Ez a különleges kétrétegű fotótechnika, amely térhatású, festményszerű képeket eredményezett, a 19. század második felében terjedt el” – tette hozzá Papp Sándor. A magángyűjteményekből származó fotókat gyűjteményből kikölcsönzött felvételekkel egészítették ki. „Van a kiadványban például két nagyon érdekes felvétel, amely a Dunai albumokból származik az 1860-70-es évekből, amelyek Pozsonyban sem találhatók meg, Budapestről kölcsönöztük ki őket” – mondta.
Új korszak a fotográfiában
„Én a Fórum Intézetben is inkább a 20. századhoz kapcsolódó dokumentumokkal, gyűjteményekkel foglalkozom, így adott volt, hogy én ezt a korszakot igyekszem feldolgozni.
Az 1918-20-as évek nemcsak társadalmi változásokat hoztak, hanem a fotográfia történetében is egy új korszakot nyitottak”
– mondta Sipos Forgon Szilvia történész, szerkesztő, publicista, a Fórum Intézet munkatársa. Az új látásmódnak, az új avantgárd vonulatoknak, a szociofotós áramlatoknak Pozsony fényírói körében is nagy népszerűsége lett, mondta, hozzátéve a Pozsonytól Bratislaváig c. fejezetben azt a gazdag anyagot próbálták meg szemlézni, amit a szlovák fotótörténészek, történészkollégák már nagyrészt feltártak, és több albumban be is mutattak.
„A koncepció összeállításakor, felmerült bennem az az ötlet is, hogy érdemes lenne bemutatni azt is, hogy a pozsonyi magyar sajtó fotósai milyen mértékben járultak hozzá a pozsonyi fotótörténethez, mert szerintem nagyon értékes felvételek készültek az ő objektívjaikon keresztül is” – mondta Sipos Forgon Szilvia. Amint azt a továbbiakban elmondta, a két világháború közti korszakra a rengeteg kísérletezés volt inkább a jellemző, ahogy a fényképészek a leíró fényképezéstől eljutnak egészen a kollázsig.
A másik korszakból pedig azt emelném ki, hogy a pozsonyi magyar szerkesztőségekben feltűntek olyan tehetséges fotósok, akik nemzetközi szinten is elismert fotósokká váltak.
Elég, ha csak Tóthpál Gyula vagy Huszár Tibor nevét említjük, akiknek minden egyes fotója mögött ott van az ember, aki a gépet elkattintja, az ő látásmódja, ami ezeken a képeken nagyon átjön. Huszár Tibor például szinte plasztikusan ábrázolja a portréin alakja jellemét vagy a sorsát, vagy Tóthpál Gyula megrázó fekete-fehér felvételei szinte visszarepítenek bennünket abba a korba, amikor készültek” – fűzte hozzá Sipos Forgon Szilvia.
Ez a kivételes album egy olyan korba kalauzolja el az olvasót, amelyet a mai rohanó világgal szemben gyakran csak „békebelinek” emlegetünk. De nem csak ez az egyetlen pozitívuma ennek a kötetnek, amely egyszerre kordokumentum, időkapszula és közösségépítő eszköz is. A régi képeslapok hátterében ugyanis megelevenedik a múlt századok embere: az akkori divat, a korabeli nyüzsgés és hangulat. A 19. századi pozsonyi városképek egy korszak gondolkodásáról mesélnek, a rajtuk szereplő szöveges üzenetek pedig bepillantást engednek az egykori lakók hétköznapi gondolataiba és társadalmi kapcsolataiba. Ám ezek a fotók büszkeséggel is eltöltenek bennünket, ma itt élőket a város múltja iránt.
Ez a kötet tehát nem szimpla képeskönyv, hanem egy időgép is és egyben kulturális örökségvédelmi projekt, amely egyebek mellett segít megérteni, hogyan vált a múlt városa a jelen otthonává.
