Pozsonyeperjes mozizni hív!
A magyarországi Győrladamér és a csallóközi Pozsonyeperjes települések közös Interreg-projektjének köszönhető, hogy Pozsonyeperjes egy mobilis mozitechnikával gazdagodott a sikeres pályázat segítségével, amelyet pénteken be is vetnek a nagyközönség számára.

A profi projektor mellett egy szétszedhető és egyben hordozható, 6x4 m nagyságú vásznat is sikerült beszereznie a falunak, amelyet nemcsak a kultúrházban, hanem akár szabadtéren is fel tudnak állítani.
– tette hozzá Csiba Ferenc, pozsonyeperjesi lakos, aki a falu kultúrprogjainak szervezésénél játszik fontos szerepet. Csiba elmondta, hogy idővel filmklubot szeretnének létrehozni és havonta minimum egy filmmel kedveskednének az érdeklődőknek.
– árulta el a kultúrfelelős. Ferenc azt is elmondta, hogy a szlovákiai filmarchívumból és a nemzeti filmintézetből kértek ki listát a jogdíjas filmekről, amelyeket majd ,,leltárba vesznek", s abból válogatnak a legközelebbi vetítéshez.
A szervezők bíznak a részvételben, hiszen már mindenkire ráfér a kulturális élet és az egymással való személyes találkozás élménye. A csapat mindenkit szeretettel vár a filmvetítésre és a közönségtalálkozóra Kerekes Vicával. A rendezvényhez tetszés szerinti összeggel lehet majd hozzájárulni.