2022. május 28., 14:57

Parázs viták és kérdőjelek Nagymegyeren

Nagymegyeren ismét parázs vita alakult ki a legutóbbi képviselő-testületi ülésen. A szállásadók nem értenek egyet a Thermal Corvinust üzemeltető Termál Kft. elgondolásával, hogy az évek óta jól működő beléptetési rendszert lecserélnék újra.

thermal corvinus
Fotó: Reczai Lilla

A Nagymegyeri Szállásadók Szövetségének elnöke, Győry Károly arról számolt be a képviselőknek, hogy az új beléptetési rendszer bevezetésével kész tények elé állították őket, előtte senki nem egyeztetett velük. Az immár húsz éve használt rendszer azért is működött nagyon jól a város szempontjából, mert elősegítette az idegenforgalmi adó hatékony beszedését.

Eltörölnék a fekete "karórák” használatát

A fekete karóráknak is nevezett elektronikus karpereceket a szállásadónál válthatták meg a vendégek, lényegében belépőjegyként, illetve hitelkártyaként szolgáltak, hiszen pénzt töltöttek rá.

A menet szerint a szállásadó vállalkozó megvásárolta a Thermáltól, a vendég pénzt töltött rá, amellyel vásárolhatott, napközben elhagyhatta a fürdő területét, körülnézhetett a városban, majd vissza is térhetett, mert az elektronikus rendszer napi kétszeri belépést engedélyezett. Győry Károly szerint a fürdő ügyvezető igazgatója, Lukáš Machala azt mondta, azért van szükség az új rendszerre, hogy kiküszöböljék a csalásokat és a különféle visszaéléseket.

A bérletes beléptetés, vagyis a fekete karórák megszüntetésének dátuma május 31-e, de arról nem kaptak tájékoztatást a szállásadók, hogy mi jön ezután. Marad tehát a napi belépést biztosító rózsaszín karóra.

 – Az már most bizonyos, hogy az új rendszer a vendégnek nem túl kényelmes, ugyanis nincs lehetőség a bankkártyás feltöltésre. Az eddigi rendszer egyik alapvető hozadéka éppen az volt, hogy lehetővé tette a készpénz nélküli életet a fürdő területén. Ki kell jelentenünk, hogy krízis van! – nyomatékosította véleményét Győry Károly.

 Az új beléptetési rendszer mellett a következő változás, hogy a fürdő szerződéseket kötne a szállásadókkal, amelyek feltételeiről egyelőre csak halvány említéseket tett az ügyvezető igazgató

– jelentette ki Győry.

Varga Márta is ott volt a szállásadók és a Thermál vezetősége közti találkozón, amelyen Lukáš Machala azt is kifejtette, hogy csakis olyan szállásadókkal köthet szerződést, akik rendelkeznek statisztikai számjellel, azaz IČO-val. A törvény kimondja, hogy az ingatlanok bérbeadása vállalkozásnak minősül, amennyiben a bérlés során a szolgáltató a bérlethez kapcsolódó alapszolgáltatásokon túl egyebet is kínál.

Az alapszolgáltatás pedig nem több, mint az elektromos áram, a víz, a fűtés, a szennyvíz elvezetése és a hulladék elszállítása. A törvény alapján tehát aki étkezést biztosít a vendégeinek, vagy csak térképet is kínál eladásra (esetünkben fürdőbelépőt) a szállás mellett, az köteles vállalkozóként vagy cégként folytatni e tevékenységet (455/1991 vállalkozói törvény, szerk. megj.), amely jogi formákhoz automatikusan jár a statisztikai számjel. S hogy hány szállás-adónak van számjele, tehát működik a törvényeknek megfelelően, egyelőre nem tudni pontosan.

nagymegyer
Fotó:  Thermal Corvinus
A termálfürdőben káosz uralkodik

A napokban V4-es újságírói delegációt fogadott az ügyvezető igazgató és a polgármester, Holényi Gergő.

 A fürdő területe nem volt megfelelő állapotban, rendetlenség uralkodik mindenütt. A külső medencék csempézési munkálatai még mindig nincsenek befejezve, holott nemsokára megkezdődik a főszezon,

jönnek a fürdőzni vágyók, de csak a félkész fejlesztésekkel találják majd szembe magukat, mondta a szállásadók képviselője. Holényi Gergő polgármester szerint viszont Machala ügyvezető igazgató tudása legjavát adja a jogi keretek tisztázása és rendbetétele érdekében.

A fürdő dolgozói és a szállásadók az elmúlt két év koronavírus-járványában kétszázhúsz napot dolgoztak, de most, hogy teljes kapacitással működhetnének, inkább ellehetetlenítik a tevékenységüket.

 – Machala elhatározta, hogy takarékoskodni fog a fürdő pénzügyi forrásaival, a fürdő nyitvatartási idejét egy órával csökkentette, holott a környező fürdők éppen igyekeznek a jó idő adta lehetőségeket minél jobban kiaknázni. Ráadásul a Thermal Corvinus árait is felemelték. A szállásadók azt is nehezményezik, hogy míg korábban – akár fél évvel előre – tudták, hogy milyen árakra számíthatnak, ezúttal szinte egyik napról a másikra emelték az összegeket. Ez az előfoglalások miatt akár pénzügyi bizonytalanságba is taszíthatja őket.

Összességében elmondható, hogy noha Lukáš Machala ügyvezető igazgató intézkedései az átalakítás felé terelnék a fürdő működését, személyével szemben nagy az ellenszenv a helyiek körében, főleg amiatt, hogy intézkedéseiről nem tájékoztatja az érintetteket. Nyilvánvaló, hogy a szállásadók és a fürdő egymásra vannak utalva, vagyis a jelenlegi áldatlan helyzetből a közös hang megtalálásán keresztül vezet az út. Ez azonban úgy tűnik, még nagyon messze van! 

Megjelent a Magyar7 2022/21. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.