Palásti Dakota Kupa: összegyűltek a régió legjobb íjászai
Az augusztus 7-én, a palásti csata 470. évfordulója alkalmából megrendezett IX. Thury György-íjászverseny után újabb megmérettetésre gyűltek össze Paláston a tágabb régió íjászai.

Az immár 11. alkalommal megszervezett Dakota Kupán összesen 75 íjász vetélkedett; a Lévai és a Nagykürtösi járáson túl az érsekújvári, a galántai, a komáromi és a dunaszerdahelyi régiókból is érkeztek versenyzők.
2022. szeptember 24-én a Dakota Kupának már második alkalommal adott otthont az Estétó nevű liget, ahol többszáz éves tölgyek és gyertyánok között vetélkedtek.
„Az Estétó egy liget, melyet egy kisebb kanyon és egy nagyobb legelő fog össze. A környékén több forrás is található. (…) Érdekes és elgondolkodtató elnevezés az Estétó, de lehetett a neve Fekete tó is, hisz e helyen nincsen tó. Közelében található a Fekete-lyuk és a Csongrád hegy (Fekete vár). Szinte egy vonalban található e három fekete (gyászos) elnevezésű hely. Talán a híres hun vezér, Atilla sírhelyével lennének kapcsolatban? Mint tudjuk, Atilla sírhelye valahol két folyó összefolyásánál található. Palást pedig két folyó találkozásánál épült. A düsseldorfi Leo Weber professzor 1933-ban tette közzé az ősi Nibelung-ének elemzésén alapuló megállapítását, miszerint Atilla sírját teljes biztonsággal az Ipolysághoz közeli Palást környékén kell keresni” – áll a ligetnél található információs táblán.
– fogalmazta meg a rendezvény főszervezője, Hojsza Zoltán.
Eredmények:
10 éves korig (tradicionális íjak, lányok):
1. Zsolnay Panka
10 éves korig (tradicionális íjak, fiúk):
1. Stanko Benedek
2. Németh Bálint
10 éves korig (vadászreflex íjak, lányok):
1. Potocki Regina
2. Bodzsár Caroline
10 éves korig (vadászreflex íjak, fiúk):
1. Zobek Ronald
2. Kurcz Benjamin
3. Kysucky Michal
10–14 éves kor között (tradicionális íjak, lányok):
1. Lelkes Natália
10-14 éves kor között (tradicionális íjak, fiúk):
1. Slvíček Tamás
2. Stanko Gergely
15-18 éves kor között (tradicionális íjak, fiúk):
1. Nyári Dávid Gergő
15-18 éves kor között (vadászreflex íjak, lányok):
1. Ševčík Bella
2. Potocki Linda
3. Kurcz Cintia
15-18 éves kor között (vadászreflex íjak, fiúk):
1. Szabó Fülöp
2. Zemes Tamás
3. Nagy András
felnőttek (tradicionális íjak, nők):
1. Nagy Anikó
2. Nagy Olga
3. Slavíček Gaál Katalin
felnőttek (tradicionális íjak, férfiak):
1. Pócs Attila
2. Lelkes László
3. Petrovics Péter
felnőttek (vadászreflex íjak, nők):
1. Palčovič Anikó
2. Potocki Katalin
3. Bittera Mónika
felnőttek (vadászreflex íjak, férfiak):
1. Tkáčik Marek
2. Potocki Maroš
3. Beník Matej
50 év felettiek (tradicionális íjak, férfiak):
1. Horváth Béla
2. Szabó Géza
3. Nyári Zoltán
50 év felettiek (vadászreflex íjak, férfiak):
1. Bandinka Vladimír
2. Dorčák Ladislav
3. Tóth László
