Óvodai beíratási körkép a nógrádi falvakban
Ezúttal Fülekpüspöki, Béna és Ragyolc óvodáiban érdeklődtünk az idei beíratási adatokról.

Fülekpüspökiben egy magyar osztállyal működik az óvoda, amit 17 kisgyermek látogat. Idén 7 gyermeket írattak be szüleik az óvodába, de az igazgatónő elmondása szerint ez a szám még növekedhet.
- nyilatkozta Agócs Katalin, igazgatónő, hozzátéve: jövőre 12 nagycsoportos óvodásuk lesz.
Elmondása szerint intézményük rendelkezik a mai kor elvárásainak megfelelő technikai és egyéb segédeszközökkel. Az elmúlt évben a fenntartó jóváhagyásával és segítségével vadonatúj modern bútorokat kapott a csoportszoba, valamint az udvari játékok is korszerű, bőséges kínálatot nyújtanak a gyerekeknek mozgásigényük kielégítéséhez.
„A gyerekek motiválásához, fejlesztéséhez korszerű felszerelés, új és esztétikus játékszerek, illetve segédeszközök széles választéka áll rendelkezésünkre. Az udvaron modern közlekedési pálya van kialakítva, ahol a gyerekek el tudják sajátítani a helyes és biztonságos közlekedés alapjait.”
Az óvodai nevelés során kiemelten foglalkoznak az egészséges életmóddal, az érzelmi neveléssel és a szocializáció biztosításával, a környezet megismerésével, megszerettetésével, megóvásával. Mivel az intézmény nagy hangsúlyt fektet a környezettudatos nevelésre, a gyerekeknek különféle ezzel kapcsolatos tevékenységeket biztosítanak, mint például a beltéri zöldsarok gondozása, szemétszedés az óvoda körül a megfelelő higiéniai előírások betartásával, valamint virág- és palántaültetés. Terveik között szerepel továbbá egy udvari gyógynövénykert kialakítása is.
A bénai óvodát 20 magyar gyermek látogatja. Az eddigi beíratási adatok szerint egyelőre 3 jelentkező van az intézménybe, de az igazgatónő szerint ez a szám még nőni fog.
- nyilatkozta Csányi Ildikó, a Bénai Alapiskola és Óvoda igazgatónője.
A bénai óvoda jól felszerelt és korszerű, hála az elnyert pályázatoknak.
- tette hozzá.
A falu kulturális életében meghatározó szerep jut az óvodának és az iskolának. Évente több kulturális rendezvénnyel csalogatják a lakosokat, de ez sajnos a Covid miatt elmaradt. Néha ezt a hangosbemondón keresztül adott műsorral pótolják.
Az óvoda fő profilja a gyerekközpontúság. Fontosnak tartják a néphagyományok és az identitás megőrzését, továbbadását, amit a magyar mesevilág, népzene, néptánc, mondókák, versek és gyermekjátékok segítségével közvetítenek a gyerekek felé.
Ragyolcon a községben található régi kastélyépület ad otthont a kétosztályos óvodának, ahol 40 gyermek lelhet második otthonra. Az óvoda jelenleg egy magyar és egy szlovák tanítási nyelvű csoporttal működik. Mindkét osztályban 21-21 gyermeket tudnak fogadni, akikkel 2-2 szakképzett pedagógus foglalkozik. Ebben az iskolaévben a koronavírus-járvány miatt sajnos nem tudtak teljes kapacitással működni. Nagyon sokszor csökkentett létszámmal folyt az oktató-nevelő munka.
Tóth Orsolya, a Ragyolci Alapiskola és Óvoda igazgatónője portálunknak elmondta: idén 20 gyermek búcsúzik az óvodától, a helyükre 7-7 gyermeket tudnak fogadni mindkét osztályba. A 21 fős létszámot le kellett csökkenteniük, ugyanis nem tudják, hogy szeptemberig mi várható. Eddig 15 gyermeket írattak be szüleik az intézménybe.
- nyilatkozta az igazgató, hozzátéve: általában azokat a gyermekeket utasítják el, akik még nem töltötték be a harmadik életévüket, illetve, ahol nem jelent gondot az elhelyezés.
„A szülőkkel való rendszeres közös programok szervezése is mutatja, hogy nagyon fontos számunkra a családias nevelés, valamint egymás tiszteletére, elfogadására való nevelés, továbbá az iskolára való felkészítés”- részletezte az igazgató.
Az intézmény felújítását 10 évvel ezelőtt kezdték, ami folyamatosan a község segítségével zajlott. Mára szépen felújított, korszerű épületben várják a gyerekeket, és ezt a szülők is értékelik. Két éve, a magyar kormány támogatásának köszönhetően, új játszóteret kaptak és megújult a tetőszerkezet. Az igazgatónő örömét fejezte ki, hogy sok szülő bizalmát megkapják, és reméli, hogy ez az elkövetkezőkben is így marad.
- zárta Tóth Orsolya.