Összefogással több mint 15 ezer eurót nyertek a magyar projektek a Galántai járásban
Lezárult Nagyszombat megye participatív költségvetésének 2025/2026-os, hetedik évada. A támogatott projektek a 2026-os évben valósulnak meg. A Galántai járásban összesen öt projektet támogat komoly összeggel a megye, az első három helyen déli, magyar projektek végeztek. A magyarlakta települések közösségeinek megéri összefogni és nagyot álmodni a jövőben is.
Nagyszombat megye támogatói költségvetéséből több mint 25.000 euró kerül a Galántai járásba. Az új évben olyan közösségformáló projekteket támogat a megye, amelyeket különböző szervezetek álmodtak meg. Az előző évadokban kevés példa volt arra, hogy a Galántai járásból magyar jellegű projektekkel indultak volna a megmérettetésen a szervezetek. Inkább Galánta város szervezetei, illetve Szered és környéke illetőségű pályázatok szerettek volna és merítettek is Nagyszombat megye „Együtt alakítjuk a megyét” participatív költségvetéséből.
– magyarázza Agócs Gergely, Királyrév polgármestere, a Révfeszt nagyfesztivált szervező polgári társulás elnöke, aki a felsőszeli illetőségű Roni Run Club vezetőségével és a peredi Csángó Polgári Társulással fogott össze – így adtak be három Galántai járásban megvalósuló projekttervezetet.
A Galántai járásból öt projekt meríthet az új évben a participatív költségvetésből. Az első három helyen a magyar projektek végeztek. Az első helyen a Roni Run Club szerepel, ők 1485 szavazatot kaptak a nagyközönségtől a pályázatukra. Kontár Ronald, a futóklub elnöke elárulta, a megnyert és megpályázott több ezer eurós összeget a tallósi 12 órás Esterházy parkfutás szervezésére, érmek, kupák, nyeremények, start-cél kapu megvásárlására költik majd. A participatív költségvetésnél a pályázó a célösszeg egészét megkapja sikeres pályázat esetén.
A második helyen 1118-as közönségszavazattal a peredi Csángó Polgári Társulás végzett a Galántai járásban. Ők a hagyományos gőzfelhős gyermeknap megszervezésére (Galántai állomással) költik majd a 3 ezer eurót. A járásban a participatív költségvetésből meríthet az összefogott trió harmadik tagja, a Forzare társulás is. A Révfeszt nagyfesztivál technikai bebiztosítására 5.000 eurót költhetnek a megye participatív költségvetésének köszönhetően – erre a projektre összesen 953-an adták le a szavazatukat.
A Galántai járás negyedik és ötödik nyertes pályázata szlovák illetőségű. Az önkéntes tűzoltók védelmi rendszerére a kérvényező szervezet több mint 5000 eurót szerzett, míg szeredi gyermekmaraton 11. évadára 5800 eurót kapott a szervező sportklub. A Galántai járásban összesen 15 projektet adtak be a kérvényező szervezetek.
Úgy tűnik a Dunaszerdahelyi járásban ezúttal az önkéntes tűzoltó szervezetek voltak az ügyes pályázók és a közönségmozgató erők. Az első négy helyen önkéntes tűzoltó szervezeteket segít majd a támogatói költségvetés, a Kuttyomfitty Társulat által megpályázott Meseudvar hagyományos rendezvény is győztes pályázat – a hetedik helyen végzett 1347 szavazattal a járásban. A Dunaszerdahelyi járásban a 16 beadott projektből 7 lett nyertes.
„Bíztatok arra minden szervezetet, hogy a jövőben a déli falvakban is legyenek bátrabbak, mert összefogással nagy esély van nyerni, és ezek nem kis pénzek – most is bebizonyosodott, ha kiállunk egymás projektjeiért, és nem csak magunknak hívogatjuk a szavazatokat, hanem a baráti szervezeteknek is, sokkal sikeresebbek vagyunk” – tette hozzá zárszóként Agócs Gergely. Mint mondta, februárban írják alá a szerződéseket, az összeg előfinanszírozásban érkezik, és az év végéig számolnak el a megvalósított projektek után.