Orvos nélküli gyorsmentő Zselízen
Február elsejétől orvos nélkül megy ki a beteghez a gyorsmentő Zselízen. 2022 végétől egyre többször merült fel a zselízi mentőszolgálat megszűnésének lehetősége. Az új esztendő első hónapjában bebizonyosodott, nem szűnik meg, csupán más feltételek mellett fog működni.

Az ügyben az Alsó-Garam Menti Regionális Társulásban tömörülő települések első emberei a zselízi és a lekéri polgármestereket, Juhász Andrást és Csudai Róbertet bízták meg azzal, hogy tárgyaljanak a mentőszolgálatot üzemeltető ZaMED Kft. képviselőivel. A vállalat igazgatójával, Matej Polákkal január 20-án találkoztak. Polák a fejleményekről és azok részleteiről levélben is tájékoztatta a településvezetőket.
A lényeg, hogy Zselízen 2023. február 1-jétől a mentőorvosi szolgálat (RLP – Rýchla lekárska pomoc) mentőtiszti szolgálattá (RZP – Rýchla zdravotná pomoc) alakult át.
– fogalmazta meg Matej Polák, a Zselízi Hírmondó által nyilvánosságra hozott levelében, amelyből kiderül, hogy a változás oka a mentőorvosi szolgálat kiszállásainak száma, jellege és szerkezete volt.
Mindezek arra világítottak rá, hogy a zselízi gyorsmentőszolgálatot megfelelőbb lenne mentőtiszti szolgálatként működtetni.
A betegek diagnózisainak elemzése során ugyanis az derült ki, hogy többségében olyan beavatkozásokhoz riasztották a mentőket, amelyek nem igényelték mentőorvos jelenlétét. Hosszú távon átlagosan háromnaponta egyszer lett volna szükség orvos jelenlétére, miközben az orvos folyamatos készenlétben teljesített szolgálatot.
– írja a ZaMED igazgatója.
A zselízi mentőszolgálat a régió 28 települését látja el, mintegy 30 ezer embert.
A zselízi és környékbeli lakosok abban bíznak, hogy a mentőszolgálat sürgősségi egészségügyi ellátása a jövőben is zavartalan és hatékony lesz. Biztató, hogy az Egészségügyi Ellátást Felügyelő Hivatal (ÚDZS) hasonló mentőszolgálati típusváltások után nem tapasztalt színvonalcsökkenést.
Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2023/10-es számában.